A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben büntetés cimkére
-
Új büntető jogi szabályok a közélet tisztasága, a hajléktalanok és a gyermekgondozók védelmében
November 14-én az Országgyűlés büntető tárgyú törvénymódosításokat fogadott el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára. -
Hajléktalanság – segítség kell, nem büntetés
Aggályos és előkészítetlen az ombudsman szerint a szabálysértési törvény tervezett módosítása, amelynek nyomán elzárással illetve százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják azokat, akik ismételten megszegik az önkormányzati rendeletben meghatározott szabályokat. -
A Volán utazási feltételeinek módosításáról
Hiányosan szabályozzák a Volán társaságok, miként lehet kizárni az utazásból, hol szabad leszállítani a jegy és kísérő nélküli kiskorút – állapította meg Szabó Máté. -
A közúti bírságolásról
A közlekedési szabályszegés esetén alkalmazandó bírságolás törvényi szabályai alapos felülvizsgálatra szorulnak – figyelmeztetett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. -
Az ombudsman és a belügyminiszter levélváltása a bizsulopó gimnazisták ügyében
Szabó Máté javaslatokat fogalmazott meg a belügyminiszternek, aki válaszában a többi között arról tájékoztatta a biztost, hogy az idén tervezi a szabálysértési törvény felülvizsgálatát. -
Pro és kontra a fiatalkorúak elzárásáról
Szabó Máté, ombudsman jelentésére haladéktalanul reagált a Belügyminisztérium -
Öngyilkosságok a hazai börtönökben
Az Ombudsman közleménye a Váci Fegyház és Börtönben öngyilkos lett előzetesen letartóztatott esete kapcsán -
Szabálysértések komolyra fordítva
Ma lép hatályba a szabálysértési törvény módosítása, melyet az Országgyűlés a közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi LXXXVI. törvénnyel fogadott el. -
Újabb nekifutás az eredményes szabálysértési eljárások érdekében
A KözIránytű korábbi híreiben is beszámolt már az egyes szabálysértésekkel kapcsolatos jegyzői eljárások problematikáiról. Most ismét a honatyák elé került egy átfogó módosító-csomag. -
Ombudsmani vizit a váci börtönben
A biztos véleményezte a fogvatartás körülményeit Vácott -
Az állatrendőrség már nem csupán szóbeszéd – határozott fellépés az állatkínzások ellen
Az állatrendőrség jelszavát már többen zászlajukra tűzték, de gyakorlati megvalósulása kevésbé látható, pedig az állatvédelmi törvény igen szigorú szabályokat szab az állattartóknak -
A fák védelmében
Nem mai téma a fák védelméről 2008-ban hozott kormányzati intézkedés, ám látva az út menti önjelölt erdészeket és a gallyakkal, fatörzsekkel megrakott alkalmi tüzelőanyag-szállító kétkerekűeket, talán nem indokolatlan foglalkozni a témával
