A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben elektronikus cimkére
-
Internetes jegyvásárlás koncertre, sporteseményre? Mire érdemes odafigyelnünk?
Ha koncertre, kulturális rendezvényre vagy sporteseményre szeretnénk jegyet vásárolni, sok esetben nem jegyértékesítő irodát keresünk fel személyesen, hanem – elkerülve ezzel többek között az esetleges sorbanállást – interneten keresztül vásároljuk meg a belépőket. -
Lezárult a jelentkezés a felsőoktatásba
2011. február 15-én, 24.00 órakor sikeresen, a korábbi esztendők zavarai nélkül lezárult a 2011-es általános felsőoktatási felvételi eljárás, az ún. e-felvételi. -
Nemzeti Egységes Kártyarendszer: kevesebb igazolvány
Az állam által kibocsájtott okmányok egységesítését, ezáltal pedig a magunknál hordandó személyazonosítók számának csökkentését tervezi a Kormány az egységes kártyarendszer bevezetésével. -
Nyilvános adatbázist szeretne az adatvédelmi biztos
Legyen ingyenes és online azonnal lekérdezhető az ellopott, elveszett okmányok adatbázisa! - mondja az adatvédelmi biztos -
A hatóság lezárta a valasztas.hu honlapot ért támadás kivizsgálását
Csak a folyamatos adatközlést lassította le a választási adatokat közlő portál október 3-ai támadása -
Az egyszerűsített foglalkoztatásról első kézből
A Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikai Államtitkársága átmenetileg ügyfélszolgálatot működtet, hogy irányt mutasson az új szabályozással kapcsolatban -
SMS-ezzen a hivatallal Ön is
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) ismét bővítette szolgáltatásai körét, jelenleg az SMS-es kapcsolattartással -
Még ma megtudhatja, hogy felvették-e!
Felvételi ponthatárok a ma esti órákban a felvi.hu-n -
OMG (?)
Meglepő köszöntő a kormányzati portálokon. -
Aktuális bevallási határidők
A közelgő bevallási határidők vonatkozásában a következőkre hívja fel az állami adóhatóság az adózóink figyelmét -
Személyi jövedelemadó bevallás: a 0953-as nyomtatványról
A 0953-as nyomtatványon kell bevallani, illetve elszámolni a 2009. évi személyi jövedelemadót, a különadót, az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulást, az egészségügyi hozzájárulást és az egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély járulékát -
Áramszünet volt az emelt szintű informatika gyakorlati érettségin
Nem sokkal a négy órás vizsgaidő lejárta előtt áramszünet szakította félbe a vizsgázók munkáját -
A lakcímbejelenéssel kapcsolatos hírek igazságtartalma
Az utóbbi napok híreiben hallhattunk a lakcímbejelentéssel kapcsolatos problémákról, az ezzel kapcsolatos „káoszról” és „társadalomkívülivé” válásról, melynek hátteréről a KözIránytű is beszámol. -
2015.eu: Európa digitális forradalma
Rendkívüli sebességű és megállók nélküli a digitális társadalom felé haladó vonat; amelyre az EU‑nak is fel kell szállnia -
Közösségi portálokon szólítaná meg a fiatalokat az EU
Az új online kommunikációs lehetőségekről volt szó az EP kulturális szakbizottságának április 27‑i ülésén. -
Az EMVA területazonosítási kérelem benyújtásáról
Tájékoztató az egységes kérelem és az EMVA területazonosítási kérelem benyújtási határidejéről -
Közérdekű kereset a "PPO-ügyben"
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság a www.ppo.hu jelenlegi és korábbi üzemeltetője ellen közérdekű keresetet nyújtott be a Fővárosi Bírósághoz -
Tájékoztató az online szerencsejátékokról
Az utóbbi időben megszaporodott az online szerencsejátékok kapcsán bejelentett játékosi panaszok száma, ezért az érintett szervek szükségesnek tartják az alábbi tájékoztató kiadását -
Kérdések-válaszok az elektronikus adó-ügyintézésről
A törvényben meghatározott adózói körnek elektronikus úton kell valamennyi bevallási, illetőleg adatszolgáltatási kötelezettségét teljesítenie -
Hogyan juthatunk személyi jövedelemadó bevallási egységcsomaghoz?
Az adóhivatal januárban valamennyi adózónak, aki az elmúlt évben saját maga nyújtott be a személyi jövedelemadó bevallást már postázta a kötelezettség teljesítéséhez szükséges nyomtatványokat -
Digitális Társadalmi Egyezmény
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium képviselője is aláírta a Digitális Társadalmi Egyezményt, ezzel jelezve elkötelezettségét a szélessávú internethasználat hazai elterjesztése mellett -
Nyilvánosak a helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződések
A helyközi közösségi közlekedés átalakításának egyik legfontosabb eredményeként a helyközi személyszállításban működő közlekedési társaságok mindegyike rendelkezik a következő évekre érvényes közszolgáltatási szerződéssel -
A számviteli beszámoló benyújtása elmulasztásának jogkövetkezménye
A számviteli beszámoló elektronikus benyújtását a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 154. §, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 18.-19. §-ai szabályozzák -
Hat nappal hosszabb lett a határidő
Az ÚMVP Irányító Hatósága legfrissebb közleményében hat nappal meghosszabbította az úgynevezett monitoring adatszolgáltatásra eredetileg kiadott végső határidőt -
Vizsgálja az adatvédelmi biztos az Ügyfélkapu üzemzavarát
Mindössze két tucat felhasználót érinthetett az ügyfélkapu hibás visszaigazoló üzenetet küldő üzemzavara. Az APEH adatbázisában tárolt adatok nem sérültek, más felhasználó ügyfélkapujához illetéktelenül nem lehetett hozzáférni – állapította meg Jóri András adatvédelmi biztos. -
Népszerű az Ügyfélkapu-regisztráció az APEH-nál
További ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be az Ügyfélkapu-regisztrációs rendszerbe -
Belső szerver hiba, avagy még mindig fennakadások a kormányzati portálon
A mo.hu ugyan tetszetős külsővel jelentkezett... látszólag, ám működésében több hibát tapasztalhatunk, mint funkcionáló oldalakat -
Magyarorszag.hu 2.0
...avagy nyikorog az ügyfélkapu -
Az összeomlás után
A felsőoktatási felvételi elektronikus szolgáltatásai beadták a kulcsot a felvételi utolsó óráiban -
Már csak néhány napig lehet „felvételizni”
Azon leendő hallgatók, akik az őszi szemeszterben szeretnék megkezdeni felsőoktatási tanulmányaikat, 2010. február 15-ig nyújthatják be jelentkezésüket.
