A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben ellenőrzés cimkére
-
TISPOL európai akció az autóbuszok ellenőrzésére
A TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – 2011. évi ellenőrzési terve alapján az „European Operation Bus” közlekedésbiztonsági akció európai szintű végrehajtására 2011. harmincadik hetében kerül sor, mely az autóbuszok közúti közlekedésének ellenőrzésére terjed ki. -
Megjelentek a magyar dinnyetermelők érdekében hozott rendeletmódosítások
A dinnyetermelők és a fogyasztók védelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium módosította a gyümölcs-és zöldségellenőrzésről, valamint az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatalról szóló rendeleteket, amelyek július 14-én lépnek hatályba. -
Változások a közúti közlekedést érintő jogszabályokban
Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is. -
Újra itt a határszemlék ideje
A napokban megkezdődnek a határszemlék. A földhivatalok, az ingatlanügyi hatóságok elsősorban a termőföld védelméről szóló törvényben előírt hasznosítási, illetve beruházási területeket ellenőrzik. -
Egy rendelet könyvjelzője mellé, avagy a zenés-táncos rendezvények új szabályairól
A zenés-táncos rendezvények új jogi szabályozásával kapcsolatosan a KözIránytű a SUBSCRIBE zenekar basszusgitárosával, egyben a rutinos rendezvényszervező Anga-Kis Miklóssal beszélgetett. -
Az utasok és repülőtéri dolgozók biztonsági ellenőrzéséről
Az ombudsman azt várja, hogy a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren átadott új utasforgalmi területek alkalmasak lehetnek a korábbi vizsgálatában feltárt alapjogi visszásságok egy részének orvoslására. -
Húskészítményeket, sonkákat, tojást és csokoládéfigurákat vizsgálnak
Hétfőtől, egészen húsvétig tart a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közös, kiemelt élelmiszer-ellenőrző akciója. -
Kerékpárosok közúti ellenőrzése
A kerékpárosok közlekedés-biztonságának javítása érdekében 2011. április 4-26. között fokozott közúti ellenőrzést tart a rendőrség. -
Felülvizsgálják az európai atomerőművek biztonságát
A fukusimai atombaleset után Európában heves vita alakult ki az atomerőművek biztonságáról. Néhány tagállam már döntött arról, hogy felülvizsgálja atomerőműveinek biztonságát, és bezárja a régieket. -
Rövid pórázon a zenés, táncos rendezvények
A Kormány a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendeletében új szabályokat alkotott meg a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről, mely rendelkezések hamarosan hatályba lépnek, s mellyel együtt rendkívül szigorú szabályok közé terelik ezen rendezvények megtartását. -
Tehergépjárművek nemzetközi ellenőrzése
Az ország egészére kiterjedő TISPOL ellenőrzés 2011. február 17-19. között kerül végrehajtásra. -
Szolnok polgármestere konkrét javaslatokat tesz a diszkó-tragédia kapcsán
Nagy port kavart a múlt heti, halálos áldozatokat is megkövetelt diszkó-tragédia. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az elsők között reagált. -
Közös erővel a bliccelők ellen
A főváros cégei összefogtak a hatékonyabb jegyellenőrzés érdekében - a BKK, a BKV és a Fővárosi Közterület-felügyelet közleménye -
Webshopok górcső alatt
Az NFH az internetes boltok kereskedelmi tevékenységét is ellenőrizte. A hatóság jelentését ismertetjük hírünkben. -
Fogyasztóvédelmi jótanácsok az ünnepek előtt
Fő szempont a fogyasztók biztonsága, a gazdasági érdekek védelme, továbbá a megelőzési munka a tájékoztatás és tanácsadás úgy a fogyasztók, mind a gazdálkodó szervezetek részére. -
Rendőrségi kontroll egyes közszolgák fölött?
Már olvasható a Belügyminiszter törvénymódosító csomagja, mely egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szól, és érinti a közszolgák egy részét is -
Európai Balesetmentes Est Szolnokon is
Egy este 26 ország több mint 220 szórakozóhelyén fújják a fiatalok a szondákat – újra itt van az Európai Balesetmentes Est. -
Vörösiszap-katasztrófa: az ombudsman szerint mielőbb le kell vonni a következtetéseket
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rámutatott arra is, hogy szükséges a joganyag olyan módosítása, amely hatékonyabbá teszi nemcsak a katasztrófahelyzetek kezelését, de azok megelőzését is. -
Autósok ellenőrzése az Autómentes Napon
Az NKH sajtóközleménye az "Autómentes Naphoz" kötött ellenőrzésekről -
Kapcsolják be biztonsági öveiket!
AZ ORFK közleménye az elkövetkező kétnapos rendőrségi ellenőrzésről -
Eredményes volt a „Nyári akció”
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) július 26-a és augusztus 22-e között hét társhatósággal együttműködve végzett ellenőrzéseket a jelentősebb nyári rendezvényeken, fesztiválokon és vásárokon. -
Fogyasztóvédelem - cigi, alkohol és szex
A Fogyasztóvédelem (NFH) tájékoztatót tett közzé az alkoholtartalmú italok, dohánytermékek, szexuális termékek értékesítésének és reklámozásának ellenőrzési tapasztalatairól -
Augusztusban indul az M6 műszaki felülvizsgálata
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elrendelte az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának műszaki felülvizsgálatát -
Az FSZH felhívása az engedély nélküli szociális szolgáltatókról
Szerte az országban, de különösen Hajdú- Bihar, Somogy és Pest megyében terjednek az engedély nélkül nyújtott szociális szolgáltatások, különösen a bentlakásos szociális intézményi ellátások -
Egy hónappal az árvízi katasztrófa után
Az ombudsman helyszíni vizsgálata Felsőzsolcán -
Óvakodjon az álrevizoroktól!
Apeh közlemény - Ne dőljenek be az álrevizoroknak! -
Versenyhivatali vizsgálat az üzemanyag piacokon
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt. (MOL) ellen gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt. -
Bécsben tanácskoznak a "V6 csoport" adóhatóságainak vezetői
Az adójogszabályok változása valamint az adócsalás elleni küzdelem volt a fő téma a "V6 csoport" bécsi találkozóján -
Lezárult az APEH Tavaszi akciója
Továbbra sem szeretik „nyugtával dicsérni a napot” a vállalkozók - Lezárult az APEH Tavaszi akciója -
Rákkeltő növényvédő szerrel szennyezett szlovák bébiétel
Az MgSzH rákkeltő növényvédő szerrel szennyezett bébiétel forgalmazását tiltotta meg a Tesco Global Zrt. áruházaiban -
Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk Olvasóinknak!
Minden olvasónknak szép, tavaszi Húsvétot kívánunk.. néhány fontos információval -
Szigorúbban ellenőrzik az Unión kívüli rendszámmal itthon futó járműveket
Az elmúlt időszakban a vámhatóság látókörébe került, hogy olyan jellemzően nagy értékű gépjárművek vesznek részt a hazai közúti forgalomban, amelyek valamely Európai Unión kívüli ország forgalmi rendszámával rendelkeznek -
Beszámoló kényszer
Súlyos hétvégi olvasmánnyal és egyen-hírekkel szolgálnak a minisztériumok -
Az APEH is vizsgálódik az ünnepek előtt
Tavaszi textíliákat és ünnepi kellékeket árult nyugta nélkül egy férfi azon a nagyvárosi piacon, ahol az APEH-revizorok ellenőrizték a kereskedőket. A férfi együttműködésre nem volt hajlandó, ... -
Elkészült a GVH Versenykultúra Központjának idei munkaterve
A versenytörvény a GVH elnökének feladatául szabja a versenykultúra fejlesztésben való közreműködést. E feladat ellátására a versenyhatóság 2005-ben elkülönült szervezeti egységet hozott létre, Versenykultúra Központ néven. -
A regisztrációs jegyről
Mától az ingyenesen utazóknak is regisztrációs jegyet kell váltaniuk, melyről fontos információkat adott közre a szaktárca -
Nemcsak a termékek, de az ellenőrök is lehetnek hamisak
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság éberségre hívja fel az ellenőrzés alá vontakat is -
Bevételcsökkenés az APEH-nél
Az APEH a 2009. évi tevékenységéről szóló beszámolójában közölte, hogy az előző évi adatokhoz képest mintegy 5%-kal esett vissza a bevétele, melynek okai a gazdasági világválság és a változó jogszabályi háttér voltak.
