A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben gyermekvédelem cimkére
-
Közös erővel számolná fel az illegális online szerencsejátékot az EP
Az uniós országoknak szorosabban együtt kell működniük az illegális online szerencsejátékok felszámolásában - áll az EP által november 15-én elfogadott állásfoglalásban. -
Elfogadta a Kormány a szociális tárgyú törvények módosítására vonatkozó előterjesztést
A Kormány elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak azt a javaslatát, amely több ponton, helyenként koncepcionális kérdésekben módosítja a szociális igazgatásról, a gyermekek védelméről és a családok támogatásáról szóló törvényeket. -
A nagykorú védelembe vételének fenntartásáról
A jogbiztonság elvét sérti, ha fennmarad a 18. életévét betöltött fiatal felnőtt védelembe vétele, amit még a nagykorúsága előtt rendeltek el. Az ombudsman jogszabály-módosítást javasol. -
Az élettársaknak járó családi pótlékról
Sérti a gyermekek jogait és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők – a családtámogatási törvény alapján – összességében kevesebb családi pótlékot kaphatnak, mint azok, akik összeházasodtak – állapította meg az ombudsman. -
Csökkent az iskolakerülések száma az iskoláztatási támogatás megvonásának köszönhetően
A kormány tavaly augusztusban átalakította a családi pótlékot nevelési és iskoláztatási támogatássá, melynek következtében lehetővé vált az 50 tanóránál többet igazolatlanul hiányzó diákok esetében az iskoláztatási támogatás felfüggesztése. -
Orvoshiány a gyermekpszichiátriai ellátásban
Egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota, a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyermekek száma folyamatosan növekszik. Az elmúlt évben és az idei év első felében is több 24 év alatti fiatal és gyerek kísérelt meg, illetve követett el öngyilkosságot. -
A tartásdíj és a megelőlegezett állami védelem: tarthatatlan korlátok, hiányosságok
A gyermekvédelmi törvény alapján az állam három évre előlegezheti meg a nem fizető szülő helyett a tartásdíjat, amit legfeljebb egy alkalommal, újabb három évre lehet meghosszabbítani. Az előlegezést ugyanakkor fel kell függeszteni, ha a kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet -
Szigorúbb büntetés a gyermekpornográfiáért
Akár tíz évig tartó szabadságvesztés is járhat a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekményekért a Parlament állampolgári jog szakbizottsága által megszavazott javaslat szerint. -
A gyermekek 10 százaléka veszélyeztetett hazánkban!
Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik elhanyagolják őket, nem foglalkoznak velük. A gyermekjóléti szolgálatok a gyermekkorú népesség körülbelül tíz százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként! -
A gyermekvédelmi szakellátás jogszabályi körülményeiről
A gyermek mindenekfelett álló érdeke azt kívánja, hogy a sorsát érintő kérdésekről a hatóság körültekintően, minden körülményt mérlegelve, a jogszabályok egyértelmű rendelkezéseinek megfelelően, a lehető legrövidebb időn belül hozzon döntést. -
Megszorítás a gyermekek nyári szociális étkeztetésében is?
Idén forráselvonás a szociális nyári gyermekétkeztetésben is. 2011-ben is lesz pályázat.. csak kicsit másképp. Az így is nehéz pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében várhatóan több településen elmarad idén ez a program. -
Új lendület a gyermekvédelemben – állami, egyházi és civil összefogással a gyermekekért
Az ÁGOTA Alapítvány a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Dél-alföldi Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthonnal együttműködésben országos gyermekvédelmi konferenciát szervezett Szegeden -
Az ombudsman a nevelőszülőknek járó juttatások késedelméről
Forráselvonások miatt késve, illetve részletekben kapják meg a nevelőszülők a nekik járó juttatásokat, amiben Szabó Máté ombudsman a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát látja veszélyeztetve. -
A koldulásról és a bérkoldultatásról
Szabó Máté ombudsman ismét emlékeztetett rá, hogy jogszabály tiltja a gyermekkel való koldulást. -
Az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének szabályai
A gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) és végrehajtási rendelete (Gyer.) módosításra került, melynek szigorú szabályai új feladatot adnak az iskolának, a gyámhatóságnak, de nem kis odafigyelést igényelnek a szülőktől sem. -
Fogyasztóvédelem - cigi, alkohol és szex
A Fogyasztóvédelem (NFH) tájékoztatót tett közzé az alkoholtartalmú italok, dohánytermékek, szexuális termékek értékesítésének és reklámozásának ellenőrzési tapasztalatairól -
A bölcsődei férőhelyek hiánya miatt már az ombudsmannál kopogtatnak
Jog van, hely nincs - az ombudsman a bölcsődei-óvodai férőhelyek problémáiról
