A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben gyógyszer cimkére
-
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését. -
A gyógyszerrendelést, kiváltást érintő változásokról
A gyógyszerek rendelését és kiadását, valamint a kiadott gyógyszerek után elszámolható társadalombiztosítási összeget két miniszteri rendelet szabályozza. -
Megjelent az egészségügyi salátatörvény
A Magyar Közlöny december 15-ei számában megjelent az „egészségügyi salátatörvény”. -
Pontosabb és korszerűbb szabályozás az egészségügyi salátatörvényben
Az Országgyűlés tegnap elfogadta az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztést. A módosításokkal az egészségügyi ágazati törvényekben foglalt szabályozás pontosabb és korszerűbb lesz - különösen a népegészségügy, az egészségügyi ügyelet, az egészségbiztosítás területén. -
Gyógyszerkassza-átalakítás: nem nőnek a betegek terhei
A Kormány a gyógyszerkassza költségvetésének fenntarthatósága érdekében javaslatcsomagot fogadott el - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. -
Fokozottabb védelem a hamisított gyógyszerek ellen
A képviselők február 16-án 569 igen, 12 nem és 7 tartózkodás mellett megszavazták a hamisított gyógyszerek legális ellátási láncba való bekerülésének és forgalmazásának megakadályozásáról szóló új jogszabályt. -
Új vényköteles gyógyszerek
A ketoprofen hatóanyag-tartalmú külsőleg alkalmazandó gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítmények szeptember 15-től vénykötelesek lesznek -
Jobb tájékoztatás a vényköteles gyógyszerekről
Minden megjegyzett, amit a rendelőben eltöltött néhány perc alatt az orvos elmondott Önnek a felírt gyógyszerrel kapcsolatban? - Hírek az EU-ból -
Törvénymódosítás az egészségügyi tárca szemszögéből
Az új szabályozás a betegek érdekeit védi, hiszen csak olyan készítmény kerülhet befogadásra, amely hatásos és biztonságos, azaz rendelkezik a megfelelő klinikai hatástanulmányokkal – az EüM közleménye
