A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben juttatás cimkére
-
Kártérítés a gazdáknak a GMO-val szennyezett vetőmagok miatt
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány döntött arról, hogy a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól. -
A hatályos öregségi-nyugdíjszabályokról utoljára
A magyar nyugdíjrendszer átfogó reform előtt áll, így talán az utolsó alkalom, hogy a hatályos szabályok alapján most összefoglaljuk a törvény rendelkezéseit dióhéjban -
Az öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött öregségi nyugdíjas munkavállalók figyelmébe ajánljuk
ONYF tájékoztató az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt még be nem töltött öregségi nyugdíjas munkavállalók részére -
Keresetkorlátozás - nyugdíj és szociális ellátások esetében
Az ONYF a 2011. évi szabályok alapján most rendszerbe foglalta a nyugdíj melletti munkavégzés szabályait, mely tájékoztató lapunkon is olvasható. -
Kormányzati nyugdíj-tájékoztató a fegyveres szerveknél dolgozók részére
Tájékoztató a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai és hozzátartozói nyugellátása, valamint a hivatásos és a szerződéses állományúak baleseti járadéka megállapításának rendjéről szóló kormányrendelet tervezetéhez -
Nyugdíjfolyósítás 2011-ben
A nyugdíjak folyószámlára történő banki jóváírásainak napjai nyilvánosan is elérhetők már -
Nyugellátás-kiegészítés novemberben
A Kormány a 250/2010. (X. 19.) Korm. rendeletével rendelkezett a nyugellátások és a baleseti járadék 2010. novemberi kiegészítéséről -
Kormánytisztviselők jubileumi jutalma
Minisztériumi tájékoztatás birtokában kísérletet teszünk a jogviszony-átalakulás kapcsán felmerült kérdések tisztázására -
Teljesítményértékelés: korai még a kedélyek borzolása
Több médium is hírül adta, hogy a köztisztviselők teljesítményértékelését a kormány eltörölte. A KözIránytű a paragrafusok mögé nézett. -
Nyugdíjfolyósítási iránytű
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a nyugdíjak folyósításáról -
Változik a hadirokkant-járadék és az ápolási pótlék mértéke
Az Országgyűlés módosította a hadigondozásról szóló törvényt, melynek eredményeképpen egyes ellátások összege emelkedik -
A munkába járás költségtérítéséről
A Kormány rendeletben szabályozta a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés szabályait, mely a munkavállalókra, közalkalmazottakra, eltérő szabályok hiányában a köztisztviselőkre, bírákra és ügyészekre, fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira terjed ki -
Elégedetlen közalkalmazottak Európa Kulturális Fővárosában
Az előzetes hírek szerint rövidesen demonstrációt tartanak a pécsi közalkalmazottak, melynek indítéka a már oly sokszor emlegetett béren kívüli juttatások elégtelensége -
Közös nevezőre jutott az IRM a szakszervezetekkel
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a rendőrségi dolgozók többségét képviselő szakszervezetek megállapodást írtak alá
