A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben kormány cimkére
-
A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit. -
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat. -
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek. -
Társadalmi egyeztetés a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. -
Lezárul az Alkotmányozás
Az év végével lezárul az alkotmányozás folyamata, az Országgyűlés az elmúlt hónapokban megalkotta a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényeket. -
Az országgyűlés elfogadta a Nemzeti köznevelésről szóló törvényt
A törvény megalkotásával a legfontosabb célunk Magyarország megújításának elősegítése volt, hiszen amilyen az iskolánk, olyan a holnapunk – fogalmazott Hoffmann Rózsa a köznevelésről szóló törvény új elemeit bemutató sajtótájékoztatóan. -
259 képviselő mondott igent az önkormányzati rendszer megújítására
Az új önkormányzati törvény rendezi a húsz év alatt a működőképesség határára érkezett helyhatóságok helyzetét, a jövőben pedig mindenki számára biztosítja a helyi közszolgáltatásokat. -
Védendő fogyasztókká válnak a kórházak és az iskolák
A döntés nyomán a fűtési szezon ideje alatt nem kapcsolthatók ki a szolgáltatásból az egészségügyi, közoktatási és szociális közintézmények. -
Ne szívj tovább! – kampány a dohányzás ellen
2012. január 1-jén lép hatályba a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, amely 2012-től megtiltja a dohányzást a zárt légterű helyiségekben. -
Elfogadta az országgyűlés az új mezőgazdasági kockázatkezelési törvényt
A képviselők 296 igen szavazattal, 37 nem ellenében elfogadták a Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter által benyújtott, új kockázatkezelési rendszerről szóló törvényjavaslatot. -
Döntöttek a szolgálati járandóság feltételeiről és a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásáról
Az Országgyűlés november 28-án este megszavazta a korhatár előtti ellátásról és szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot. -
A paksi atomerőmű eleget tesz az európai uniós biztonsági követelményeknek
Az Országos Atomenergia Hivatalhoz benyújtott Végleges Jelentés alapján megállapítható, hogy az erőmű megfelel a biztonsági követelményeknek. -
Megjelent az élelmiszerek jelöléséről szóló új uniós rendelet
A magyar európai uniós elnökség egyik jelentős sikere az élelmiszerek címkézéséről szóló megállapodás. Fogyasztóbarát címkék kerülnek az európai élelmiszerekre. -
Új büntető jogi szabályok a közélet tisztasága, a hajléktalanok és a gyermekgondozók védelmében
November 14-én az Országgyűlés büntető tárgyú törvénymódosításokat fogadott el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára. -
Elfogadta az országgyűlés az új állatvédelmi törvényt
A szabályozás célja az európai elvárásoknak is megfelelő felelős állattartás szemléletének meghonosítása Magyarországon. -
A jelenkor kihívásaira ad választ az új Munka Törvénykönyv
Szerdai ülésén a Kormány elfogadta az új Munka Törvénykönyv és az igazságügyi rendszer újjászervezésével kapcsolatos sarkalatos törvények tervezetét. -
Szigorodik az uzsorabűncselekmény büntetése
Magyarország Kormánya mindent megtett és megtesz a jövőben is a nehéz helyzetbe került, kiszolgáltatott polgárok védelme érdekében. Éppen ezért a kormányzat zéró toleranciát hirdetett az uzsorásokkal szemben. -
Beérett a magyar EU-elnökség munkája: elfogadták az EU új fogyasztóvédelmi szabályozását
Az új fogyasztóvédelmi irányelvről, amelyet a Tanács formálisan 2011. október 10-én hagyott jóvá, a soros magyar EU-elnökség alatt sikerült megállapodni az Európai Parlamenttel. -
Új otthonteremtési programot készít a Kormány
A szocpol visszaállításának alapgondolata helyes: akik gyermeket vállalnak, jussanak tisztességes otthonhoz - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. -
Kevesebb a kamionos baleset az előzési tilalom bevezetése óta
A januárban bevezetett kamionos előzési tilalom kedvező hatásai egyértelműen kimutathatók a baleseti adatokban. -
Történelmi megállapodás a megyei önkormányzatokkal
Megállapodást írt alá hétfőn a Kormány a megyei közgyűlések képviselőivel, melynek értelmében 2012. január 1-jétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket - jelentette be a kormányfő. -
Az egykulcsos szja megteremtésének lépései
A kormány még 2011-ben tért át az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadóra és a családi adórendszerre. 2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást. -
Lehetővé vált az egyösszegű végtörlesztés rögzített árfolyamon
Újabb, törvényben garantált segítség áll a devizahitelesek rendelkezésére. Az Országgyűlés 2011. szeptember 19-én Rogán Antal javaslatára a kormány támogatásával elfogadta a rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztést lehetővé tévő törvényt. -
Hatpontos Országvédelmi Tervet terjeszt a parlament elé a Kormány
A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását – szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben. -
Újabb bürokráciacsökkentő intézkedések a Kormány előtt
Szerdán kerül a Kormány elé a Magyary terv részeként az a programcsomag, melynek célja, hogy jelentősen csökkentse az állampolgárokra nehezedő bürokratikus terheket – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán. -
A hibás adatokat megadó korábbi magánnyugdíjpénztár-tagok is megkapják a reálhozamot
A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja azokat a napokban felröppent álhíreket, hogy a hibás adatokat közlő egykori magánnyugdíjpénztár-tagok reálhozamának kifizetése leállításra került. -
A hőségriadó alatt takarékoskodjunk a vízzel
A nyári kánikulában megnőtt Magyarországon az ivóvízfogyasztás. A Vidékfejlesztési Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, a közüzemi vízellátáshoz szükséges kapacitás továbbra is rendelkezésre áll. -
Elindult a Szociális Ágazati Portál: egy helyen minden információ
Elindult a Szociális Ágazati Portál, amely a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) TÁMOP 5.4.2. „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projektjében készült el. -
Már igénybe vehetik az árfolyamgátat a bajba jutott devizahitelesek
Nincs szükség kapkodásra, hirtelen és elhamarkodott lépésekre, hanem higgadt, felelős, szakmailag megalapozott döntésekkel lehet csak érdemben lépni a bajba jutott hitelesek védelmében - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki kormányszóvivői tájékoztatóján -
Ingyenes és tartós tankönyvek jöhetnek
A Kormány rendezni kívánja a tankönyvpiacon kialakult már-már átláthatatlan helyzetet – jelentette ki Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján. -
Többen kaphatnak lakásfenntartási támogatást
2011. szeptember 1-től a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal vagy más módon fűtenek. -
Kártérítés a gazdáknak a GMO-val szennyezett vetőmagok miatt
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány döntött arról, hogy a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól. -
Módosított földtörvény: megerősítik a családi gazdaságokat
Augusztus elsején életbe lép a földtörvény-módosítás, melynek lényege, hogy ezután a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) nem kell alkalmaznia a földtörvényben rögzített elővásárlási és előhaszonbérleti sorrendet az állami termőföldek hasznosításakor. -
Új foglalkoztatási támogatás az 50 éven felüliek számára
Az álláskeresők huszonegy százaléka betöltötte az ötvenedik életévét, ezért volt fontos ezen csoport munkaerő piaci beilleszkedésére külön támogatási rendszert kidolgozni – fogalmazott Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, szerdai sajtótájékoztatóján. -
Változnak a múzeumi látogatókat megillető kedvezmények
2011. július 26-ától megváltoznak a muzeális intézmények látogatóit megillető kedvezmények. Szűkül azoknak a köre, akik díjtalan belépésre jogosultak, ugyanakkor új kedvezmények lépnek életbe a családok számára. -
A GMO-mentesség érdekében szigorúan betartatja a jogszabályokat a VM
A GMO-val szennyezett növényt vagy vetőmagot meg kell semmisíteni a hatályos jogszabály értelmében, a Vidékfejlesztési Minisztérium ennek megfelelően fog eljárni – jelentette ki a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára. -
Elfogadták a népegészségügyi termékdíjat
Az Országgyűlés elfogadta a népegészségügyi termékadóról, közismertebb nevén a chipsadóról szóló törvényt. A döntés fő oka a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz egészségi állapota. -
Megjelentek a magyar dinnyetermelők érdekében hozott rendeletmódosítások
A dinnyetermelők és a fogyasztók védelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium módosította a gyümölcs-és zöldségellenőrzésről, valamint az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatalról szóló rendeleteket, amelyek július 14-én lépnek hatályba. -
Új törvények, új lehetőségek a sportfinanszírozásban
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának vezetője és Fazekas Attila, az államtitkárság sportigazgatási főosztályvezető-helyettese is előadást tartott azon a hétfői szakmai konferencián és munkanapon, amely a társasági adókedvezmények nyújtotta lehetőségekről -
Alkotmánybírákat választ az Országgyűlés a héten
Az Országgyűlés e heti három napos ülésén megválasztja az Alkotmánybíróság öt új tagját, emellett döntenek az egészségügyi tárgyú törvények módosítása keretében a táppénzszabályok szigorításáról, illetve folytatódik több sarkalatos törvény tárgyalása. -
Jól halad a nyugdíjrendszer átalakítása
A magánnyugdíjpénztárak határidőre átadták a volt tagok vagyonát a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak, hamarosan elkezdik kifizetni a reálhozamokat is. -
Lakáshiteles akcióterv: árfolyamrögzítés és árverezési kvóta
Június 20-án az Országgyűlés elfogadta a kormány javaslatára a devizakölcsönök árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok árverezésének rendjéről szóló törvényt annak érdekében, hogy a 2011. július 1-jén lejáró kilakoltatási és árverezési moratórium után se maradjanak magukra a bajba került lakás -
Szigorodnak az előírások az árvízkárok csökkentése érdekében
Növekszik az árvízi biztonság, az elöntött területek nagysága pedig csökkenhet két kormányrendelet módosításának köszönhetően. A jogszabálytervezetek társadalmi vitája megkezdődött. -
Több milliárd forint jut az idén az állatbetegségek elleni védekezésre
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzéséről és felszámolásáról szóló jogszabályt. -
Automatizált tesztállomás mérheti a járművek sebességét és súlyát Magyarországon is
Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár köszöntötte a „Korszerű közlekedésbiztonsági és infrastruktúra védelmi rendszerek” nemzetközi konferencia résztvevőit 2011. június 1-jén, Budapesten. -
Aki becsülettel dolgozik, az nem maradhat otthon nélkül
Megegyezett a Kormány és a Magyar Bankszövetség a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló csomagról. -
Szombaton életbe lépett a „polgárőr törvény
Mostantól csak a székhelyükön láthatják el tevékenységüket a polgárőrszervezetek, és elzárással vagy százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható az a polgárőr, aki megszegi a polgárőrségről szóló törvényt. -
Gyógyszerkassza-átalakítás: nem nőnek a betegek terhei
A Kormány a gyógyszerkassza költségvetésének fenntarthatósága érdekében javaslatcsomagot fogadott el - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. -
Szigorítják a táppénzszabályozást
A Kormány célja, hogy csökkentse a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, melyen a kormányülés néhány pontjáról számolt be. -
Egyszerűsödik a borászok élete
Az április 16-án életbe lépő borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjét egyszerűsítő rendeletmódosítás jogharmonizációs problémákat is orvosol. -
200 milliárddal folytatódik az ÚMVP
Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. -
Átalakul a hazai doppingellenes szabályozás
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a kormány átalakította a magyar doppingellenes szervezetrendszert és szabályozást, amely így minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak. -
Rövid pórázon a zenés, táncos rendezvények
A Kormány a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendeletében új szabályokat alkotott meg a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről, mely rendelkezések hamarosan hatályba lépnek, s mellyel együtt rendkívül szigorú szabályok közé terelik ezen rendezvények megtartását. -
A kormány elfogadta az intézeten kívüli szülésről szóló rendeletet
A kormány egy közel két évtizede húzódó probléma végére tett pontot a mai napon, amikor elfogadta az Egészségügyért Felelős Államtitkárság tervezetét az otthonszülés legalizálására vonatkozóan. -
Alkotmánybírósági 'pofon' a Kormánynak
Sajtóközlemény a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvény vizsgálatáról -
Új típusú vízügyi együttműködések a Duna-régióban
A Duna Régió Stratégia kiemelt lehetőségeket kínál a magyar vízügyi szakma nemzetközi kezdeményezései és projektjei számára. -
Megjelentek a 2011. évi közfoglalkoztatás pályázati kiírásai
Korábban mi is híreltük, hogy jövőre teljesen megváltozik a közfoglalkoztatás, és többféle pályázat keretében lehet igényelni majd a munkaerőt különböző célok mentén -
A 2011. évi minimálbérről
A 198. számú Magyar Közlönyből immáron hivatalosan is tájékozódhatunk a jövő évi minimálbérek alakulásáról -
Újra a bérpótló juttatásról - néhány információ a 2011. évi tervezetekről
A jogszabályok ugyan még csak az előkészítés és tervezet formájában készültek el, de lehet már tudni néhány információt a tervezett ellátásról, melyről most ismételten adunk kis tájékoztatást. -
Felsőoktatás számokban 2011-ben
A Kormány meghatározta a 2011-ben a felsőoktatásban felvehető, államilag támogatott hallgatói létszámkeretet -
Egy havi fizetéssel kurtább lehet a közjogi méltóságok tiszteletdíja
A 13. havi illetmény még él a közszolgák emlékezetében, de a kifizetés mára csak emlék. Ehhez igazodva egy javaslat szerint a közjogi méltóságok sem lennének jogosultak plusz egy havi tiszteletdíjra. -
A minisztérium pontosít - a korengedmény nem korkedvezmény
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében helyretette a fogalmi tévedéseket a korengedmény és a korkedvezmény vonatkozásában. -
Egyenes beszéd a törvényjavaslatban – az utolsó döfés a magánnyugdíjpénztáraknak
Elérhető a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló T/1817 iromány -
A kormányszóvivő egyes támogatásokról szóló tájékoztatója
Kormánydöntések a nyugdíjakról, a gyermekvédelemről és a családtámogatásról -
Újabb információcseppek az akciós nyugdíjról
A kedvezményre jogosító időbe beszámít a tényleges munkaviszony mellett a gyermekneveléssel töltött időszak (terhességi gyermekágyi segély, GYES, GYED, gyermeknevelési támogatás folyósítási időszaka) is, összesen legfeljebb 8 év időtartammal számítva. -
Fogyasztásarányos földgáz árszabályozási rendszer
A fogyasztók közel hatvan százalékának januárban sem emelkedik a gáz ára - ígéri a minisztérium -
A 40 év a törvényjavaslatban – nyugdíj információk
Néhány perce érhető el most már írásos formában is az utóbbi időszak egyik elsődleges beszédtémája: a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége. -
Pikáns téli paragrafus-saláta ínyenceknek
A kormány salátatörvényre írt variációiból adunk kis hétvégi ízelítőt -
Eltűnik a RÁT, változik a segélyezés, új utak nyílnak a munkába
Nemrég még újdonságként hatott a rendelkezésre állási támogatás, vagy épp a közcélú foglalkoztatás fogalma, de mire hozzászoktunk volna, ez is hamarosan csak a múlté lesz és új rendszer kerül bevezetésre. -
40 év a 40 év?
A Kormány már döntött, jöhet a törvény átszabása - röviden a nőkre vonatkozó új nyugdíjazási tervekről -
Út a munkához versus Nemzeti Közfoglalkoztatási Program
Útelágazáshoz érkezik a közfoglalkoztatás rendszere. Mi lesz a segélyesekkel, a RÁT-osokkal, a közcélúakkal? -
Hétvégi paragrafus-lavina
Nem marad munka nélkül az Országgyűlés, törvénytervezetek sora vár elfogadásra. Ezekből szemezgetünk most mi is. -
Nemzeti Összetartozás Napja lesz az iskolákban
Az Országgyűlés a 101/2010. (X. 21.) OGY határozatában fogalmazta meg az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről szóló szándékát. -
Nyugellátás-kiegészítés novemberben
A Kormány a 250/2010. (X. 19.) Korm. rendeletével rendelkezett a nyugellátások és a baleseti járadék 2010. novemberi kiegészítéséről -
A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról
Napjaink egyik legnépszerűbb témája a magánnyugdíjpénzárakkal kapcsolatos kormányzati terv. Nézzük, mit olvashatunk a parlament elé terjesztett irományban. -
Lájkolja az Alkotmányt Ön is!
Beindult az új Alkotmány megalkotásához kapcsolódó blog, mely elérhető a http://alkotmany.postr.hu/ címen. -
Magyar Kármentő Alapot hozott létre a kormány
Iszap-katasztrófa: létrehozták a Magyar Kármentő Alapot -
Az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének szabályai
A gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) és végrehajtási rendelete (Gyer.) módosításra került, melynek szigorú szabályai új feladatot adnak az iskolának, a gyámhatóságnak, de nem kis odafigyelést igényelnek a szülőktől sem. -
Megkezdődik az államigazgatás átalakítása
A Kormány döntött a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítását megalapozó intézkedésekről -
Szerdától újra közigazgatási hivatalok
2010. szeptember 1. napjától a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal lesz a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - ÁTVETTÉK KINEVEZÉSEIKET A HIVATALVEZETŐK -
Kormánytisztviselők jubileumi jutalma
Minisztériumi tájékoztatás birtokában kísérletet teszünk a jogviszony-átalakulás kapcsán felmerült kérdések tisztázására -
Állami ünnep és biztonság
A kormány "Együtt az Ország!" szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét 2010. augusztus 20. napján -
Teljesítményértékelés: korai még a kedélyek borzolása
Több médium is hírül adta, hogy a köztisztviselők teljesítményértékelését a kormány eltörölte. A KözIránytű a paragrafusok mögé nézett. -
Köztisztviselő vs. Kormánytisztviselő
Az elmúlt időszakban sok kérdést vetett fel a nemrégiben hatályba lépett kormánytisztviselői törvény, és egyes rendelkezéseinek értelmezése. -
A Kormány határozott a Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről
A Kormány határozatot fogadott el, amellyel kiterjesztené a Széchenyi Kártya Programot és Széchenyi Önerő hitel programot indítana -
Megkezdődött a közbeszerzési törvény módosításának vitája
A közbeszerzési törvény módosításával a kormány célja az volt, hogy helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, egyszerűsítse az eljárásokat és gátat szabjon a mindent behálózó korrupciónak -
A Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kötelező kihelyezéséről
A Kormány határozatban kötelez egyes közintézményeket politikai nyilatkozatuk nyilvános kihelyezéséről -
Ismeretlen javaslatok a vizek védelméről szóló tervben
Az országos vízgyűjtő-gazdálkodási tervet kihirdető kormányhatározat sürgős felülvizsgálatát kéri a WWF Fazekas Sándortól, a környezetvédelemért felelős minisztertől -
Vis Maior: láthatatlan pénzek?
A miniszter eddig egy idei vis maior pályázatot sem bírált el -
OMG (?)
Meglepő köszöntő a kormányzati portálokon. -
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány közös nyilatkozata
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság és a Kormány 2010. április 30-án az OKÉT keretében értékelte a 2010. évi kereset-kiegészítésről megkötött megállapodás végrehajtását. -
Újra tárgyaltak az önkormányzati szövetségek
Hosszú idő után ismét tárgyalóasztalhoz ült a hét országos önkormányzati érdekképviseleti szövetség 2010. április 30-án. -
A helyi esélyegyenlőségi programról
A Kormány 120/2010. (IV. 16.) Korm. rendeletével fogadta el a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének szempontjairól szóló szabályokat, amelyek 2010. május 1. napján lépnek hatályba -
Lengyel, magyar - két jó barát
Az OKM közleménye a nemzeti gyásznappal kapcsolatosan -
Krízis-támogatás: közeleg a benyújtási határidő
A Kormány a 136/2009. (VI.24.) Korm. rendeletével alkotta meg a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló szabályok összességét. A kérelmek benyújtási határideje 2010. április 30. -
Az eredetiségvizsgálat-történet vége
A korábban nagy port kavart eredetiségvizsgálat mizéria végére most valóban pont kerül. A Kormány rendezte a díjak visszafizetésének rendjét. -
Beszámoló kényszer
Súlyos hétvégi olvasmánnyal és egyen-hírekkel szolgálnak a minisztériumok -
„Krízis-segély” – utolsó felvonás?
A krízishelyzetbe került személyek támogatására az igényeket április 30-ig lehet leadni. Talán e jogszabály utolsó módosítása látott most napvilágot -
Rendelkezett a Kormány a közigazgatásban dolgozó felsővezetők képzéséről
A köztisztviselői törvény felhatalmazása alapján a kormány kidolgozta a közigazgatási felsővezetői képzés részletes szabályait -
A munkába járás költségtérítéséről
A Kormány rendeletben szabályozta a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés szabályait, mely a munkavállalókra, közalkalmazottakra, eltérő szabályok hiányában a köztisztviselőkre, bírákra és ügyészekre, fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira terjed ki -
Új rendelet kiskedvenceinkről, avagy tiltott a gömbakvárium és a „cicaautomata”
Megjelent a Kormány, a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról szóló rendelete, mely minden állattartót közvetlenül is érinteni fog -
Tovább épül az út a munkához
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint még több pénzt fordítanak a jövőben a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott közfoglalkoztatásra -
Pont kerülhet az eredetiségvizsgálat mizéria végére
A Kormányszóvivő tájékoztatása alapján csitulni látszanak a januárban változott, és azóta sokat támadott eredetvizsgálati szabályok által vert hullámok -
Munkaerőpiaci körkép
Hirtelen megugrás az új álláshelyek tekintetében, vagy tartós javulás a foglalkoztatási tendenciában? Megduplázódott bejelentett álláshelyek mellett tovább nőtt januárban a regisztrált munkanélküliek száma is -
Közös nevezőre jutott az IRM a szakszervezetekkel
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a rendőrségi dolgozók többségét képviselő szakszervezetek megállapodást írtak alá -
A fák védelmében
Nem mai téma a fák védelméről 2008-ban hozott kormányzati intézkedés, ám látva az út menti önjelölt erdészeket és a gallyakkal, fatörzsekkel megrakott alkalmi tüzelőanyag-szállító kétkerekűeket, talán nem indokolatlan foglalkozni a témával -
Közeledő álláspontok cafetéria ügyben
A Miniszterelnöki Hivatal meghátrált a meleg étkezési utalványok felhasználását érintő tiltakozással szemben. -
Február 15-ig még könnyíthetünk magunkon
...legalábbis ami az adóbevallásunkat illeti. Ez az a határidő, ameddig a személyi jövedelemadó-bevallást egyszerűsített formában az adóhatósággal elkészíttethetjük. -
Akár iskolák is „fegyverkezhetnek”
A Kormány ma kihirdetett rendelete értelmében 2010. február 15. napjától akár iskolák, felsőoktatási intézmények is tarthatnak engedély alapján lőfegyvert, amennyiben annak szükségessége bizonyítható -
Középpontban a válságkezelés
Ismét a krízis-segélyről és az energiadíj hátralékkal rendelkezők támogatásáról -
Közszolga=Rabszolga?
Hogyan alakulnak ez évtől a közszférában dolgozók illetményei? -
Árverés-stop
A Kormány hétfőn hozott döntése értelmében a fizetésképtelen adósok lakóingatlana nem árverezhető el a fűtési szezon végéig -
Folytatódik a krízishelyzetbe került személyek támogatási programja
A Kormány meghosszabbította a kérelmek benyújtásának határidejét
