A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben közigazgatás cimkére
-
Társadalmi egyeztetés a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. -
259 képviselő mondott igent az önkormányzati rendszer megújítására
Az új önkormányzati törvény rendezi a húsz év alatt a működőképesség határára érkezett helyhatóságok helyzetét, a jövőben pedig mindenki számára biztosítja a helyi közszolgáltatásokat. -
A közúti bírságolásról
A közlekedési szabályszegés esetén alkalmazandó bírságolás törvényi szabályai alapos felülvizsgálatra szorulnak – figyelmeztetett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa. -
Pikáns téli paragrafus-saláta ínyenceknek
A kormány salátatörvényre írt variációiból adunk kis hétvégi ízelítőt -
Szerdától újra közigazgatási hivatalok
2010. szeptember 1. napjától a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal lesz a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - ÁTVETTÉK KINEVEZÉSEIKET A HIVATALVEZETŐK -
SMS-ezzen a hivatallal Ön is
A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) ismét bővítette szolgáltatásai körét, jelenleg az SMS-es kapcsolattartással -
Májusban mutatkozik be az Alkotmánybírósági szemle
Május 12-én mutatja be a HVG-Orac Kiadó és a szerkesztőbizottság az Alkotmánybírósági Szemle című új folyóiratot. -
A közszférában dolgozók utazási kedvezményéről
A 2010. évre is a munkáltató állítja ki a közszféra egyes munkaköreit betöltő dolgozói számára az Utazási utalványt. Az Utazási utalvánnyal 2011. március 31-ig vehető igénybe utazási kedvezmény. -
Feltámadó közigazgatási hivatalok?
Már az Országgyűlés előtt van a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzésére hatáskörrel rendelkező szervekkel kapcsolatos törvényjavaslat -
Még csak a postás kopogtat
2010. február 8. és 12. között kézbesíti a Magyar Posta a választáshoz szükséges küldeményt minden választópolgárnak, melyben egy ajánlószelvényt, egy értesítést és egy tájékoztatót találhatunk majd.
