A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben miniszter cimkére
-
Rugalmasabb szabályok vonatkoznak mostantól a múzeumokra
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. augusztus 18-án a Magyar Közlönyben közzétette két minisztériumi rendelet módosítását, amely a muzeális intézmények számára több ponton is kedvező változásokat tartalmaz. -
A házaló kereskedés helyi korlátozásáról
A helyi önkormányzatok nem tilthatják helyben a házaló kereskedést és ilyen korlátozás látszatát sem kelthetik. -
Hatékonyabb jogvédelmet kaphatnak a köztisztviselők és kormánytisztviselők
Navracsics Tibor közigazgatási és Igazságügyi miniszter az Országgyűléshez április 22-én benyújtott javaslatával a köztisztviselőkről és a kormánytisztviselőkről szóló törvények módosítását kezdeményezi. -
A fogyatékossággal élő emberek közéleti szereplésének elősegítéséről
Támogatandó célnak nevezte a fogyatékossággal élő emberek közéleti részvételének elősegítését, teljes jogú választópolgárként történő kezelését, és elkerülhetetlennek a vonatkozó jogszabályok áttekintését a közigazgatási és igazságügyi miniszter. -
Az ombudsman és a belügyminiszter levélváltása a bizsulopó gimnazisták ügyében
Szabó Máté javaslatokat fogalmazott meg a belügyminiszternek, aki válaszában a többi között arról tájékoztatta a biztost, hogy az idén tervezi a szabálysértési törvény felülvizsgálatát. -
Munkaszüneti napok és munkarend 2011-ben
Rendszeresen - évente egyszer - miniszteri rendeletben szabályozzák a munkaszüneti napok körüli munkarendet. Már megjelent a jövő évre szóló rendelet is. -
A hajléktalanok ügyében az Ombudsman miniszteri választ vár
Bírságolás vagy kitiltás várhat a hajléktalanokra januártól? – az ombudsman mielőbbi választ vár a belügyminisztertől -
Szociális ellátások 2011-ben
Változik a segélyezés, bevezetik a bérpótló juttatást, jövő év őszétől módosul a lakásfenntartási támogatás jogosultsági rendszere, és minimálisan növekszik az ápolási díj mértéke is -
Egyenes beszéd a törvényjavaslatban – az utolsó döfés a magánnyugdíjpénztáraknak
Elérhető a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló T/1817 iromány -
A 40 év a törvényjavaslatban – nyugdíj információk
Néhány perce érhető el most már írásos formában is az utóbbi időszak egyik elsődleges beszédtémája: a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége. -
Rendőrségi kontroll egyes közszolgák fölött?
Már olvasható a Belügyminiszter törvénymódosító csomagja, mely egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról szól, és érinti a közszolgák egy részét is -
Megkezdődik az államigazgatás átalakítása
A Kormány döntött a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítását megalapozó intézkedésekről -
Szerdától újra közigazgatási hivatalok
2010. szeptember 1. napjától a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal lesz a Kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve - ÁTVETTÉK KINEVEZÉSEIKET A HIVATALVEZETŐK -
Augusztusban indul az M6 műszaki felülvizsgálata
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter elrendelte az M6 autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának műszaki felülvizsgálatát -
A Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének közleménye
Érthetetlennek, sértőnek és egy konzervatív kormány miniszteréhez méltatlan kijelentésnek minősítette Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter nyilatkozatát a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke
