A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben minisztérium cimkére
-
A gyógyszerrendelést, kiváltást érintő változásokról
A gyógyszerek rendelését és kiadását, valamint a kiadott gyógyszerek után elszámolható társadalombiztosítási összeget két miniszteri rendelet szabályozza. -
A paksi atomerőmű eleget tesz az európai uniós biztonsági követelményeknek
Az Országos Atomenergia Hivatalhoz benyújtott Végleges Jelentés alapján megállapítható, hogy az erőmű megfelel a biztonsági követelményeknek. -
Megjelent az élelmiszerek jelöléséről szóló új uniós rendelet
A magyar európai uniós elnökség egyik jelentős sikere az élelmiszerek címkézéséről szóló megállapodás. Fogyasztóbarát címkék kerülnek az európai élelmiszerekre. -
Kevesebb a kamionos baleset az előzési tilalom bevezetése óta
A januárban bevezetett kamionos előzési tilalom kedvező hatásai egyértelműen kimutathatók a baleseti adatokban. -
A szakdolgozatvásárlás büntetendő
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívja a főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát. -
Elkezdődik a parlagfüves területek légi felderítése
A parlagfüves területek felmérése és a fertőzöttség megszüntetése érdekében új felderítési módszert alkalmaznak a hatóságok az idén. -
Újabb bürokráciacsökkentő intézkedések a Kormány előtt
Szerdán kerül a Kormány elé a Magyary terv részeként az a programcsomag, melynek célja, hogy jelentősen csökkentse az állampolgárokra nehezedő bürokratikus terheket – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán. -
A hőségriadó alatt takarékoskodjunk a vízzel
A nyári kánikulában megnőtt Magyarországon az ivóvízfogyasztás. A Vidékfejlesztési Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, a közüzemi vízellátáshoz szükséges kapacitás továbbra is rendelkezésre áll. -
Elindult a Szociális Ágazati Portál: egy helyen minden információ
Elindult a Szociális Ágazati Portál, amely a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) TÁMOP 5.4.2. „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projektjében készült el. -
Kártérítés a gazdáknak a GMO-val szennyezett vetőmagok miatt
A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány döntött arról, hogy a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól. -
Módosított földtörvény: megerősítik a családi gazdaságokat
Augusztus elsején életbe lép a földtörvény-módosítás, melynek lényege, hogy ezután a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) nem kell alkalmaznia a földtörvényben rögzített elővásárlási és előhaszonbérleti sorrendet az állami termőföldek hasznosításakor. -
Gázár: az egyetemes szolgáltatás ára nem változik
A nemzeti fejlesztési miniszter rendeletével módosította a földgáz rendszerhasználati díjakat, amelyek jellegüknél fogva nem eredményeznek változást az egyetemes szolgáltatás árában, így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek. -
Elfogadták a népegészségügyi termékdíjat
Az Országgyűlés elfogadta a népegészségügyi termékadóról, közismertebb nevén a chipsadóról szóló törvényt. A döntés fő oka a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz egészségi állapota. -
Megjelentek a magyar dinnyetermelők érdekében hozott rendeletmódosítások
A dinnyetermelők és a fogyasztók védelmében a Vidékfejlesztési Minisztérium módosította a gyümölcs-és zöldségellenőrzésről, valamint az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatalról szóló rendeleteket, amelyek július 14-én lépnek hatályba. -
Új törvények, új lehetőségek a sportfinanszírozásban
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának vezetője és Fazekas Attila, az államtitkárság sportigazgatási főosztályvezető-helyettese is előadást tartott azon a hétfői szakmai konferencián és munkanapon, amely a társasági adókedvezmények nyújtotta lehetőségekről -
A hétvégétől már szombaton délután kezdődik a kamionstop
Beköszönt a nyári időszámítás a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozásában is. A júliusi és augusztusi szombatokon a kamionstop este 22 óra helyett már délután 15 órakor elkezdődik. -
Egységes és hatékony ombudsmani rendszert hoz létre az alapvető jogok biztosáról szóló törvényjavaslat
A törvényjavaslat összhangban áll mind az Alaptörvény szövegével, mind az abban foglalt jogalkotói szándékkal, a jogvédelem szintje pedig – a hatékonyabb biztosi rendszer és az általános ombudsmani hatáskörök kiszélesítésének köszönhetően – erősödik. -
Ősztől újból friss zöldséget és gyümölcsöt kapnak az általános iskolás gyerekek
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a 2011/2012-es tanévre is meghirdeti az iskolagyümölcs programot, melynek célja, hogy az általános iskolás (1-4. évfolyamos) gyermekek friss zöldséget, gyümölcsöt kapjanak, és megkedveljék ezeket az egészséges termékeket. -
Több milliárd forint jut az idén az állatbetegségek elleni védekezésre
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta a járványos, esetenként emberre is veszélyes állatbetegségek megelőzéséről és felszámolásáról szóló jogszabályt. -
Közmunkások ezrei dolgoznak a vízügyi ágazatban országszerte
Több mint 9 ezer ember bevonásával zajlik a közmunkaprogram a vízügyi ágazatban. A 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság összesen 5564, míg a 63 vízitársulat 3602 fő foglalkoztatását vállalta ebben az évben. -
Az ombudsman és a minisztérium a hulladékgazdálkodás szabályozásáról
A Vidékfejlesztési Minisztérium megfontolásra érdemesnek tartja Szabó Máté ombudsman javaslatait, amelyeket a hulladékszállítás szabályozásával kapcsolatban tett. -
Új lendület a gyermekvédelemben – állami, egyházi és civil összefogással a gyermekekért
Az ÁGOTA Alapítvány a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Dél-alföldi Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthonnal együttműködésben országos gyermekvédelmi konferenciát szervezett Szegeden -
Sikeres volt az EU elnökség első negyedéve
Az Európai Unió agrárminisztereinek tanácsa minősített többséggel elfogadta a Magyarország által beterjesztett, 2014-től érvényes közös agrárpolitika alapelveit - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. -
Az ombudsman a nevelőszülőknek járó juttatások késedelméről
Forráselvonások miatt késve, illetve részletekben kapják meg a nevelőszülők a nekik járó juttatásokat, amiben Szabó Máté ombudsman a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát látja veszélyeztetve. -
Egyszerűsödik a borászok élete
Az április 16-án életbe lépő borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjét egyszerűsítő rendeletmódosítás jogharmonizációs problémákat is orvosol. -
Árvízvédelmi beruházások a hasznosi víztározónál
Árvízvédelmi beruházások indulnak a Nógrád megyei hasznosi víztározónál – erről Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára beszélt a helyszínen. -
200 milliárddal folytatódik az ÚMVP
Újra indul az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP): összesen 200 milliárd forintra lehet majd pályázni – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. -
Közoktatás: sikeres egyeztetés a polgármesterekkel
Az új közoktatási törvény koncepciójáról tanácskozott csütörtökön Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a tízezer lakosszám alatti települések polgármestereivel. -
Átlagosan 4 százalékkal emelkedik a villamos energia végfelhasználói bruttó átlagára
A villamos energia árának emelésére az árszabályozás felülvizsgálatával összhangban, a piaci folyamatok következményeként, a hatályos szabályozásnak megfelelően került sor. -
2011-ben is folytatódik az EU Élelmiszersegély Program
2010-ben közel 15,5 millió kilogramm élelmiszert juttattak el a rászorulóknak. Az adományokból 2 600 településen, mintegy 900 ezer ember részesült. -
Közös válaszok az árvíz elleni védekezésnél az EU-ban
Az árvízi védekezésről, Magyarország természeti adottságairól és vízkészlet-gazdálkodásáról tartott előadást az Európai Unió tagállamainak polgári védelmi főigazgatói előtt Illés Zoltán. -
Kormányzati nyugdíj-tájékoztató a fegyveres szerveknél dolgozók részére
Tájékoztató a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai és hozzátartozói nyugellátása, valamint a hivatásos és a szerződéses állományúak baleseti járadéka megállapításának rendjéről szóló kormányrendelet tervezetéhez -
Közlemény az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatásáról
A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár közleményt adott ki a KIM honlapján az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések 2011. évi támogatásáról -
A Nefmi fontos felhívása az adókedvezményről
Ha a gyermekek után járó kedvezményt évközben szeretnénk igénybe venni, azt mielőbb jelezzük a munkáltatónál. -
Pro és kontra a fiatalkorúak elzárásáról
Szabó Máté, ombudsman jelentésére haladéktalanul reagált a Belügyminisztérium -
A minisztérium pontosít - a korengedmény nem korkedvezmény
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében helyretette a fogalmi tévedéseket a korengedmény és a korkedvezmény vonatkozásában. -
Újabb információcseppek az akciós nyugdíjról
A kedvezményre jogosító időbe beszámít a tényleges munkaviszony mellett a gyermekneveléssel töltött időszak (terhességi gyermekágyi segély, GYES, GYED, gyermeknevelési támogatás folyósítási időszaka) is, összesen legfeljebb 8 év időtartammal számítva. -
Fogyasztásarányos földgáz árszabályozási rendszer
A fogyasztók közel hatvan százalékának januárban sem emelkedik a gáz ára - ígéri a minisztérium -
Magyarország az élre tör az új adórendszerrel (?)
A Nemzetgazdasági Minisztérium egy lendületes hangvételű tájékoztató anyagban biztosít minket, hogy az élre törünk Európában -
Megkezdődik az államigazgatás átalakítása
A Kormány döntött a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítását megalapozó intézkedésekről -
Kormánytisztviselők jubileumi jutalma
Minisztériumi tájékoztatás birtokában kísérletet teszünk a jogviszony-átalakulás kapcsán felmerült kérdések tisztázására -
NATO-tanfolyam a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán
2010. augusztus 14. és 27. között a Magyar Honvédség szentendrei Központi Kiképző Bázisa (MH KKB) ad otthont annak a NATO tanfolyamnak, amelyen a házi készítésű robbanószerkezetek elleni tevékenység átfogó módszertanát oktatják iraki hallgatóknak. -
Az egyszerűsített foglalkoztatásról első kézből
A Nemzetgazdasági Minisztérium Foglalkoztatáspolitikai Államtitkársága átmenetileg ügyfélszolgálatot működtet, hogy irányt mutasson az új szabályozással kapcsolatban -
Vis Maior: láthatatlan pénzek?
A miniszter eddig egy idei vis maior pályázatot sem bírált el -
OMG (?)
Meglepő köszöntő a kormányzati portálokon. -
Nyolc minisztérium a Fidesz törvény-javaslatában
A Fidesz és KDNP három képviselője által jegyzett törvény-javaslat szerint a jövőben nyolc minisztérium működhet
