A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben segély cimkére
-
Elfogadta a Kormány a szociális tárgyú törvények módosítására vonatkozó előterjesztést
A Kormány elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak azt a javaslatát, amely több ponton, helyenként koncepcionális kérdésekben módosítja a szociális igazgatásról, a gyermekek védelméről és a családok támogatásáról szóló törvényeket. -
Többen kaphatnak lakásfenntartási támogatást
2011. szeptember 1-től a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal vagy más módon fűtenek. -
2011-ben is folytatódik az EU Élelmiszersegély Program
2010-ben közel 15,5 millió kilogramm élelmiszert juttattak el a rászorulóknak. Az adományokból 2 600 településen, mintegy 900 ezer ember részesült. -
Újra a bérpótló juttatásról - néhány információ a 2011. évi tervezetekről
A jogszabályok ugyan még csak az előkészítés és tervezet formájában készültek el, de lehet már tudni néhány információt a tervezett ellátásról, melyről most ismételten adunk kis tájékoztatást. -
Szociális ellátások 2011-ben
Változik a segélyezés, bevezetik a bérpótló juttatást, jövő év őszétől módosul a lakásfenntartási támogatás jogosultsági rendszere, és minimálisan növekszik az ápolási díj mértéke is -
Eltűnik a RÁT, változik a segélyezés, új utak nyílnak a munkába
Nemrég még újdonságként hatott a rendelkezésre állási támogatás, vagy épp a közcélú foglalkoztatás fogalma, de mire hozzászoktunk volna, ez is hamarosan csak a múlté lesz és új rendszer kerül bevezetésre. -
Út a munkához versus Nemzeti Közfoglalkoztatási Program
Útelágazáshoz érkezik a közfoglalkoztatás rendszere. Mi lesz a segélyesekkel, a RÁT-osokkal, a közcélúakkal? -
Magyar Kármentő Alapot hozott létre a kormány
Iszap-katasztrófa: létrehozták a Magyar Kármentő Alapot -
112 – bajban a segélyhívószám?
A 112-es egységes európai segélyhívó hazai működtetése a mai formájában nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi megállapítása ma is időszerű. -
MÖSZ közlemény az árvízkárosultak megsegítésére
A Gödöllői Lokálpatrióta Klub és a Magyar Önkormányzatok Szövetsége segélyakciót szervez az árvízkárosultak megsegítésére. -
Krízis-támogatás: közeleg a benyújtási határidő
A Kormány a 136/2009. (VI.24.) Korm. rendeletével alkotta meg a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló szabályok összességét. A kérelmek benyújtási határideje 2010. április 30. -
„Krízis-segély” – utolsó felvonás?
A krízishelyzetbe került személyek támogatására az igényeket április 30-ig lehet leadni. Talán e jogszabály utolsó módosítása látott most napvilágot -
Számszerűsített krízis
A krízishelyzetbe került személyek támogatására megalkotott kormányzati válságkezelő program sikeresnek bizonyul, összefoglalónkban statisztikai adatokkal mutatjuk be a támogatás eddigi alakulását -
Az állatrendőrség már nem csupán szóbeszéd – határozott fellépés az állatkínzások ellen
Az állatrendőrség jelszavát már többen zászlajukra tűzték, de gyakorlati megvalósulása kevésbé látható, pedig az állatvédelmi törvény igen szigorú szabályokat szab az állattartóknak -
Folytatódik a krízishelyzetbe került személyek támogatási programja
A Kormány meghosszabbította a kérelmek benyújtásának határidejét
