A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben szociális cimkére
-
Elfogadta a Kormány a szociális tárgyú törvények módosítására vonatkozó előterjesztést
A Kormány elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak azt a javaslatát, amely több ponton, helyenként koncepcionális kérdésekben módosítja a szociális igazgatásról, a gyermekek védelméről és a családok támogatásáról szóló törvényeket. -
Új otthonteremtési programot készít a Kormány
A szocpol visszaállításának alapgondolata helyes: akik gyermeket vállalnak, jussanak tisztességes otthonhoz - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. -
Elindult a Szociális Ágazati Portál: egy helyen minden információ
Elindult a Szociális Ágazati Portál, amely a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) TÁMOP 5.4.2. „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projektjében készült el. -
Az ombudsman és a minisztérium a nagycsaládosoknak nyújtott gázár-támogatásról
A nemzeti fejlesztési miniszter egyetértett Szabó Máté ombudsman javaslatával, és felülvizsgálta a nagycsaládosok gázár-támogatásáról szóló miniszteri rendeletet. -
Megszorítás a gyermekek nyári szociális étkeztetésében is?
Idén forráselvonás a szociális nyári gyermekétkeztetésben is. 2011-ben is lesz pályázat.. csak kicsit másképp. Az így is nehéz pénzügyi helyzetben lévő önkormányzatok esetében várhatóan több településen elmarad idén ez a program. -
A válság gyökereit kezelné a gazdasági csomag
A gazdasági kormányzásról szóló uniós jogszabálycsomag a válság alapvető okait kezelné, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a súlyos válságok. -
Lejár a határidő a nagycsaládosok részére adható gázárkedvezmény igénylésére
A nagycsaládosok - akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek - kedvezményes áron vehetik igénybe a földgázt, amennyiben erre irányuló kérelmüket 2011. február 28-ig eljuttatják a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazg -
A hajléktalanokkal szemben hozott intézkedésekről
Ombudsman-i közlemény a hajléktalanokkal kapcsolatos intézkedésekről -
Pályázati lehetőség önkormányzatok részére közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásához
A program célja az új közfoglalkoztatási rendszer keretében legalább középfokú végzettségű álláskeresők közfoglalkoztatás-szervező munkakörben történő foglalkoztatása. -
Mégiscsak marad az út a munkába - pályázat vállalkozóknak
Megjelent a közfoglalkoztatás programjának harmadik pilléréhez tartozó pályázati kiírás a vállalkozások számára is -
Továbbra sem teljes a szociálisan rászoruló fogyasztók védelme
Valóban védettek a védendő fogyasztók - ombudsmani közlemény -
Megjelentek a 2011. évi közfoglalkoztatás pályázati kiírásai
Korábban mi is híreltük, hogy jövőre teljesen megváltozik a közfoglalkoztatás, és többféle pályázat keretében lehet igényelni majd a munkaerőt különböző célok mentén -
Újra a bérpótló juttatásról - néhány információ a 2011. évi tervezetekről
A jogszabályok ugyan még csak az előkészítés és tervezet formájában készültek el, de lehet már tudni néhány információt a tervezett ellátásról, melyről most ismételten adunk kis tájékoztatást. -
Szociális ellátások 2011-ben
Változik a segélyezés, bevezetik a bérpótló juttatást, jövő év őszétől módosul a lakásfenntartási támogatás jogosultsági rendszere, és minimálisan növekszik az ápolási díj mértéke is -
A kormányszóvivő egyes támogatásokról szóló tájékoztatója
Kormánydöntések a nyugdíjakról, a gyermekvédelemről és a családtámogatásról -
Fogyasztásarányos földgáz árszabályozási rendszer
A fogyasztók közel hatvan százalékának januárban sem emelkedik a gáz ára - ígéri a minisztérium -
Eltűnik a RÁT, változik a segélyezés, új utak nyílnak a munkába
Nemrég még újdonságként hatott a rendelkezésre állási támogatás, vagy épp a közcélú foglalkoztatás fogalma, de mire hozzászoktunk volna, ez is hamarosan csak a múlté lesz és új rendszer kerül bevezetésre. -
Fórum az egységes piacról
Az egységes piacra vonatkozó politika jövőbeni irányáról rendezett nyilvános meghallgatást november 9-én az EP belső piaccal foglalkozó szakbizottsága. -
Út a munkához versus Nemzeti Közfoglalkoztatási Program
Útelágazáshoz érkezik a közfoglalkoztatás rendszere. Mi lesz a segélyesekkel, a RÁT-osokkal, a közcélúakkal? -
Otthon-e az idősotthon?
Az ombudsman helyszíni vizsgálatának tapasztalatai -
Az iskoláztatási támogatás felfüggesztésének szabályai
A gyermekvédelmi törvény (Gyvt.) és végrehajtási rendelete (Gyer.) módosításra került, melynek szigorú szabályai új feladatot adnak az iskolának, a gyámhatóságnak, de nem kis odafigyelést igényelnek a szülőktől sem. -
Változás a gondozási szükséglet vizsgálatában
Az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet többek között alapvető fontosságú változásokat hozott a gondozási szükséglet vizsgálatának rendjében. -
Az FSZH felhívása az engedély nélküli szociális szolgáltatókról
Szerte az országban, de különösen Hajdú- Bihar, Somogy és Pest megyében terjednek az engedély nélkül nyújtott szociális szolgáltatások, különösen a bentlakásos szociális intézményi ellátások -
Változott a lakásbérleti támogatásra kiírt pályázat - minisztériumi közlemény
A 2008. szeptember 30-ét követően önálló lakhatását elveszített, kiskorú gyermekeket nevelő személyek lakhatásának támogatására kiírt program pályázati felhívása módosul. -
Pályázat lakhatási támogatásra
Pályázat lakhatási támogatásra a 2008. szeptember 30-át követően önálló lakhatását elveszített,kiskorú gyermeket nevelő személyek részére -
Krízis-támogatás: közeleg a benyújtási határidő
A Kormány a 136/2009. (VI.24.) Korm. rendeletével alkotta meg a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló szabályok összességét. A kérelmek benyújtási határideje 2010. április 30. -
„Krízis-segély” – utolsó felvonás?
A krízishelyzetbe került személyek támogatására az igényeket április 30-ig lehet leadni. Talán e jogszabály utolsó módosítása látott most napvilágot -
Közgyógyigazolvány: ki, mire és hol kérheti?
A közgyógyellátás megállapítása nem a legegyszerűbb szociális hatósági eljárások közé tartozik, ám annál több embert érint, ezért rövid tájékoztatót készítettünk Önnek a hatályos szabályok szerint -
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni szakmai műhelybeszélgetés
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve kapcsán a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet a Magyar Szegénységellenes Hálózat közreműködésével és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával szakmai műhelybeszélgetést szervez -
Képzéssel a fenntarthatóbb családgazdálkodásért
Sikeresen befejeződött Szolnokon a 15 környező település szociális munkásai, családgondozói számára szervezett „Pénzügyi Öngondoskodás” továbbképzés -
Megalakult az Ifjúsági Koordinációs Bizottság
A szociális szaktárca közleménye szerint Herczog László szociális és munkaügyi miniszter elnökletével megalakult az Ifjúsági Koordinációs Bizottság (IKB). -
Tovább épül az út a munkához
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint még több pénzt fordítanak a jövőben a Munkaerőpiaci Alapból finanszírozott közfoglalkoztatásra -
Számszerűsített krízis
A krízishelyzetbe került személyek támogatására megalkotott kormányzati válságkezelő program sikeresnek bizonyul, összefoglalónkban statisztikai adatokkal mutatjuk be a támogatás eddigi alakulását -
Útból sztráda?
Megtorpanás nélkül halad előre az „Út a munkához” program, melynek célja, hogy minél szélesebb kört vonjon be a munka világába, és az egyes ellátások hatékonyságát fokozza -
Iránytű a közlekedési kedvezményhez 3. – A közlekedési támogatás
Háromrészes sorozatunk utolsó részében a közlekedési támogatással foglalkozunk -
Iránytű a közlekedési kedvezményhez 2. – A gépkocsi átalakítási támogatás
Háromrészes sorozatunkban a szerzési támogatás után most rövid áttekintést adunk az átalakítási támogatásról -
Iránytű a közlekedési kedvezményhez 1. – A szerzési támogatás
Aktuális téma a szerzési támogatás, ugyanis azon kevés ellátás közé tartozik, melynek benyújtása határidőhöz kötött -
Középpontban a válságkezelés
Ismét a krízis-segélyről és az energiadíj hátralékkal rendelkezők támogatásáról -
Folytatódik a krízishelyzetbe került személyek támogatási programja
A Kormány meghosszabbította a kérelmek benyújtásának határidejét -
Zsebbenyúló kérdések
Új év, és ezzel együtt változó számok a folyószámla kivonaton és a nyugdíjszelvényeken
