A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben társadalom cimkére
-
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését. -
Társadalmi egyeztetés a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a járási rendszer kialakításáról szóló elképzeléseit. -
Lezárul az Alkotmányozás
Az év végével lezárul az alkotmányozás folyamata, az Országgyűlés az elmúlt hónapokban megalkotta a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényeket. -
Az országgyűlés elfogadta a Nemzeti köznevelésről szóló törvényt
A törvény megalkotásával a legfontosabb célunk Magyarország megújításának elősegítése volt, hiszen amilyen az iskolánk, olyan a holnapunk – fogalmazott Hoffmann Rózsa a köznevelésről szóló törvény új elemeit bemutató sajtótájékoztatóan. -
259 képviselő mondott igent az önkormányzati rendszer megújítására
Az új önkormányzati törvény rendezi a húsz év alatt a működőképesség határára érkezett helyhatóságok helyzetét, a jövőben pedig mindenki számára biztosítja a helyi közszolgáltatásokat. -
Januártól a vasút teljes területén tilos a dohányzás
2012. január elsején szigorodik a nemdohányzók védelméről szóló törvény, így jövőre tilos rágyújtani a közforgalmú vasúti szolgáltatás nyújtására szolgáló létesítményekben és területeken. -
Ne szívj tovább! – kampány a dohányzás ellen
2012. január 1-jén lép hatályba a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítása, amely 2012-től megtiltja a dohányzást a zárt légterű helyiségekben. -
Végtörlesztéshez adható munkáltatói pénzkölcsön, vissza nem térítendő támogatás
A munkáltatónak korábban is lehetősége volt arra, hogy kedvezményes kamatozású (akár kamatmentes) kölcsönnel, vagy vissza nem térítendő támogatással segítse munkavállalója lakáshoz jutását. -
Bűnmegelőzési tanácsok az ünnepi vásárlások idejére
A karácsonyi bevásárlások idején a nagyobb bevásárlóközpontokban, tömegközlekedési eszközökön fokozottabban ki vagyunk téve a zsebtolvajok tevékenységének. -
Alkotmánybírósági indítvány a hajléktalanok jogaiért
A magyar alkotmányossági és az európai emberi jogi normákkal sem egyeztethető össze a hajléktalanság jelenségét kriminalizáló szabályozás és az a felhatalmazás, amely parttalanul széles körben teszi lehetővé a rendészeti eszközök alkalmazását a közterületeken. -
Döntöttek a szolgálati járandóság feltételeiről és a nemzetbiztonsági szolgálatok összevonásáról
Az Országgyűlés november 28-án este megszavazta a korhatár előtti ellátásról és szolgálati járandóságról szóló törvényjavaslatot. -
Elfogadta a Kormány a szociális tárgyú törvények módosítására vonatkozó előterjesztést
A Kormány elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak azt a javaslatát, amely több ponton, helyenként koncepcionális kérdésekben módosítja a szociális igazgatásról, a gyermekek védelméről és a családok támogatásáról szóló törvényeket. -
Új büntető jogi szabályok a közélet tisztasága, a hajléktalanok és a gyermekgondozók védelmében
November 14-én az Országgyűlés büntető tárgyú törvénymódosításokat fogadott el Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatára. -
Az otthonvédelemmel kapcsolatos törvények szja-t érintő változásairól
Az Szja törvény módosítása az adófizetési kötelezettség alól mentesíti az egyébként is nehéz helyzetben levő devizahitellel rendelkező adósokat. -
Új otthonteremtési programot készít a Kormány
A szocpol visszaállításának alapgondolata helyes: akik gyermeket vállalnak, jussanak tisztességes otthonhoz - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján. -
Az európai védelmi határozat egyelőre még csak nevében európai
Egy lépéssel közelebb került az EU ahhoz, hogy az európai védelmi határozat ne csak nevében legyen európai, és ha valamelyik tagállam bírósága ilyen határozatot hoz, az más tagállamban is automatikusan érvényes legyen. -
Az egykulcsos szja megteremtésének lépései
A kormány még 2011-ben tért át az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadóra és a családi adórendszerre. 2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást. -
Cél az egészségesebb közétkeztetés
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) saját vizsgálati eredményeire építve, a legújabb szakirodalmi adatokat is figyelembe véve készítette el a táplálkozástudomány mai állásának megfelelő táplálkozás-egészségügyi ajánlást. -
Hatpontos Országvédelmi Tervet terjeszt a parlament elé a Kormány
A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását – szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben. -
Elkezdődik a parlagfüves területek légi felderítése
A parlagfüves területek felmérése és a fertőzöttség megszüntetése érdekében új felderítési módszert alkalmaznak a hatóságok az idén. -
Továbbra is kedvezményes áron kapják a nagycsaládosok a gázt
A nagycsaládosok – akik három vagy több gyermek után részesülnek családi pótlékban – továbbra is kedvezményes áron kaphatják a földgázt a 2012. évben. A támogatáshoz szükséges kérelmet 2011. szeptember 30-ig kell benyújtani. -
A védőnők helyzetéről
A három településre kiterjedő körzetében a jogszabályban megengedett 250 helyett több mint 600 gyermeket kellett egyedül ellátnia. Az állampolgári jogok biztosa nemcsak a jogbiztonság elvét, hanem a gyermekek egészséghez való jogát is veszélyben látta. -
Már igénybe vehetik az árfolyamgátat a bajba jutott devizahitelesek
Nincs szükség kapkodásra, hirtelen és elhamarkodott lépésekre, hanem higgadt, felelős, szakmailag megalapozott döntésekkel lehet csak érdemben lépni a bajba jutott hitelesek védelmében - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki kormányszóvivői tájékoztatóján -
Többen kaphatnak lakásfenntartási támogatást
2011. szeptember 1-től a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal vagy más módon fűtenek. -
Gázár: az egyetemes szolgáltatás ára nem változik
A nemzeti fejlesztési miniszter rendeletével módosította a földgáz rendszerhasználati díjakat, amelyek jellegüknél fogva nem eredményeznek változást az egyetemes szolgáltatás árában, így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek. -
Új foglalkoztatási támogatás az 50 éven felüliek számára
Az álláskeresők huszonegy százaléka betöltötte az ötvenedik életévét, ezért volt fontos ezen csoport munkaerő piaci beilleszkedésére külön támogatási rendszert kidolgozni – fogalmazott Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, szerdai sajtótájékoztatóján. -
Szigorúbb büntetés a gyermekpornográfiáért
Akár tíz évig tartó szabadságvesztés is járhat a gyermekekkel szemben elkövetett szexuális bűncselekményekért a Parlament állampolgári jog szakbizottsága által megszavazott javaslat szerint. -
Elfogadták a népegészségügyi termékdíjat
Az Országgyűlés elfogadta a népegészségügyi termékadóról, közismertebb nevén a chipsadóról szóló törvényt. A döntés fő oka a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz egészségi állapota. -
A gyermekek 10 százaléka veszélyeztetett hazánkban!
Magyarországon évente 30 gyermek hal meg bántalmazás miatt, illetve azért, mert szüleik elhanyagolják őket, nem foglalkoznak velük. A gyermekjóléti szolgálatok a gyermekkorú népesség körülbelül tíz százalékát tartják nyilván veszélyeztetettként! -
A vízszolgáltatás szabályairól
Az ivóvíz-szolgáltatást akkor sem lehet teljesen megszüntetni, ha a magánszemély fogyasztó nem fizeti ki a díjat. Ekkor a szolgáltatás legfeljebb időben és mennyiségében korlátozható. -
Új törvények, új lehetőségek a sportfinanszírozásban
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságának vezetője és Fazekas Attila, az államtitkárság sportigazgatási főosztályvezető-helyettese is előadást tartott azon a hétfői szakmai konferencián és munkanapon, amely a társasági adókedvezmények nyújtotta lehetőségekről -
Megszűnik az 55 évüket betöltöttek 20 százalékos kedvezménye
Változik a MÁV-START Zrt. érvényben lévő díjszabása, megszűnik az 55 évüket betöltöttek 20 százalékos, életkorhoz kötött kedvezménye. Július elsejétől a 20 százalékkal csökkentett, üzletpolitikai kedvezményű jegy már nem váltható. -
Jól halad a nyugdíjrendszer átalakítása
A magánnyugdíjpénztárak határidőre átadták a volt tagok vagyonát a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak, hamarosan elkezdik kifizetni a reálhozamokat is. -
Indul a szezon! Megfelelő a szabadvízi strandok vízminősége
Van-e megfelelő nagyságú pihenőhely? Tiszta, rendezett-e a partszakasz? Megfelelő-e a füvesítés, parkosítás? Gondoskodtak-e öltözőhelyiségekről, illemhelyekről? Többek között ezekre kíváncsi a hatóság, amikor a kijelölt fürdőhelyeket vizsgálja. -
Közeleg a parlagfű szezon, meg kell kezdeni a mentesítést
Jelenleg arasznyi a probléma, de ha virágba borul, több, mint félmillió ember élete lehet nehezebb. -
Aki becsülettel dolgozik, az nem maradhat otthon nélkül
Megegyezett a Kormány és a Magyar Bankszövetség a nehéz helyzetbe került lakáshitelesek megsegítéséről szóló csomagról. -
Társadalmi vitán az állatvédelmi törvény módosítása
A törvénytervezet vonatkozik mindenkire, aki állatot tart, de különösen a hobbiállat-tartókra, közülük is elsősorban az ebtartókra és a kisállatkereskedőkre. -
Közmunkások ezrei dolgoznak a vízügyi ágazatban országszerte
Több mint 9 ezer ember bevonásával zajlik a közmunkaprogram a vízügyi ágazatban. A 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság összesen 5564, míg a 63 vízitársulat 3602 fő foglalkoztatását vállalta ebben az évben. -
Több mint egymilliárd ember nem jut tiszta ivóvízhez
Tiszta vízhez jutni alapjog, több mint egymilliárd ember számára azonban mégse elérhető. A fertőzött víz évente 1,5 millió ember haláláért felelős, jelenleg pedig 2,5 milliárd ember él a legalapvetőbb higiéniai feltételeknek sem megfelelő körülmények között. -
Gyógyszerkassza-átalakítás: nem nőnek a betegek terhei
A Kormány a gyógyszerkassza költségvetésének fenntarthatósága érdekében javaslatcsomagot fogadott el - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár Nagy Anna kormányszóvivővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. -
A hatályos öregségi-nyugdíjszabályokról utoljára
A magyar nyugdíjrendszer átfogó reform előtt áll, így talán az utolsó alkalom, hogy a hatályos szabályok alapján most összefoglaljuk a törvény rendelkezéseit dióhéjban -
Szigorítják a táppénzszabályozást
A Kormány célja, hogy csökkentse a közpénzekkel való visszaélés lehetőségét - hangsúlyozta Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján, melyen a kormányülés néhány pontjáról számolt be. -
A vállalkozások igényeire szabja új munkaadói szolgáltatásait a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat
A TÁMOP 1.3.1. – 1.3.4. „Az országos hatáskörű munkaadókkal kapcsolatot tartó team működtetése” című alprojekt keretében megvalósuló fejlesztés részeként a versenyszféra vállalatainak piaci igényeihez igazodva alakítja ki szolgáltatásait a munkaügyi szervezet. -
Egy rendelet könyvjelzője mellé, avagy a zenés-táncos rendezvények új szabályairól
A zenés-táncos rendezvények új jogi szabályozásával kapcsolatosan a KözIránytű a SUBSCRIBE zenekar basszusgitárosával, egyben a rutinos rendezvényszervező Anga-Kis Miklóssal beszélgetett. -
Új lendület a gyermekvédelemben – állami, egyházi és civil összefogással a gyermekekért
Az ÁGOTA Alapítvány a Szeged-Csanádi Egyházmegyével, valamint a Csongrád Megyei Önkormányzattal és a Dél-alföldi Regionális Hatáskörű Módszertani Gyermekotthonnal együttműködésben országos gyermekvédelmi konferenciát szervezett Szegeden -
Németország és Ausztria is megnyitotta munkaerőpiacát az új tagállamok előtt
Május 1-jén Németország és Ausztria is megnyitotta munkaerőpiacát az EU-hoz 2004-ben csatlakozott közép- és kelet-európai tagállamok, köztük Magyarország munkavállalói előtt. -
Sikeres volt az EU elnökség első negyedéve
Az Európai Unió agrárminisztereinek tanácsa minősített többséggel elfogadta a Magyarország által beterjesztett, 2014-től érvényes közös agrárpolitika alapelveit - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. -
Fiatalok, tehetségesek de munkanélküliek
Európa-szerte probléma a fiatalokat sújtó munkanélküliség. A „Mozgásban az Ifjúság” elnevezésű programmal az EU ezért a fiatalok mobilitását, a szakképesítések kölcsönös elismerését és az európai fiatalok szakmai tapasztalatszerzését segítené elő. -
Elfogadta a Parlament a nemdohányzók védelméről szóló törvényt
Az újkori magyar betegség – a dohányzás – leküzdéséhez vezető úton indultunk el a nemdohányzók védelméről szóló törvény elfogadásakor - véli az államtitkárság -
A 112-es segélyhívó szám működéséről
A 112-es egységes európai segélyhívó szám – szemben a külföldi tapasztalatokkal – Magyarországon nem hozott mélyreható és átfogó változást a segélyhívások kezelésében, kialakítása és szervezése nemhogy nem mozdítja elő az egységes szemléletű segítségnyújtást, hanem esetenként kifejezetten megnehezít -
Alaptörvény - pro és kontra
Az ma már nem hírértékű, hogy elfogadta az Országgyűlés az új Alkotmányt, de már annak tartalma is nap, mint nap olvasható, látható és hallható. Éppen ezért most a mellékzöngékből válogattunk. -
A banki szerződések módosításáról
Az egyoldalú banki szerződésmódosításokról szóló jelenlegi szabályozás alapvetően alkalmas lehet az ügyfelek jogainak védelmére, a túlzott eladósodás megakadályozására hozott szabályok viszont betarthatatlanok – állapította meg az állampolgári jogok biztosa. -
A válság gyökereit kezelné a gazdasági csomag
A gazdasági kormányzásról szóló uniós jogszabálycsomag a válság alapvető okait kezelné, hogy a jövőben elkerülhetők legyenek a súlyos válságok. -
Megújuló energiaforrások: lehetőségek és korlátok
2020-ra az energiaellátás ötödét megújuló forrásokból fedezné az EU. A megújuló energiaforrások alkalmazási köre, költségvonzata és potenciálja volt az ipari szakbizottság március 22 i ülésének témája. -
Rendet teremtettek a kedvezményes nyugdíj ügyében
A Magyar Közlöny március 25.-i számában megjelent az egyes közszolgálati tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XXX. törvény, mely többek között egy korábbi kérdőjeles téma végére tett pontot: jöhet a felmentés a kedvezményes nyugdíj esetében is. -
Növelheti‑e az e‑szavazás a választási részvételt?
Egyre alacsonyabb a részvételi arány az európai parlamenti választásokon, ezért is van egyre nagyobb szükség arra, hogy felkeltsék az európaiak érdeklődését az uniós témák iránt. -
A magyar elnökség az európai családok támogatása mellett
A soros magyar elnökség felvetése nyomán az Európai Unió tagállamai számára is mind fontosabbá válik a családpolitika. A fő cél, hogy minél több gyermek szülessen és minél több munkahely jöjjön létre Európában. -
Átalakul a hazai doppingellenes szabályozás
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által előkészített rendelet elfogadásával a kormány átalakította a magyar doppingellenes szervezetrendszert és szabályozást, amely így minden részletében megfelel a nemzetközi előírásoknak. -
Kötelező uniós normák segítenék a romák integrációját
Európa 10–12 millió roma lakosán segítenének azok a kötelező erejű, uniós szintű minimális normák, amelyek javítanák a munkahelyekhez, az oktatáshoz, és a lakhatáshoz való hozzáférést - jelentették ki EP‑képviselők szerdán. -
Rövid pórázon a zenés, táncos rendezvények
A Kormány a 23/2011. (III. 8.) Korm. rendeletében új szabályokat alkotott meg a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről, mely rendelkezések hamarosan hatályba lépnek, s mellyel együtt rendkívül szigorú szabályok közé terelik ezen rendezvények megtartását. -
Állami „szívatás”, avagy a dohányzással kapcsolatos törvénymódosításról
Böngéssze át velünk a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot -
A kormány elfogadta az intézeten kívüli szülésről szóló rendeletet
A kormány egy közel két évtizede húzódó probléma végére tett pontot a mai napon, amikor elfogadta az Egészségügyért Felelős Államtitkárság tervezetét az otthonszülés legalizálására vonatkozóan. -
Február 28-át követően is nyilatkozhatnak a pénztártagok a reálhozamról
Azon pénztártagok, akik önkéntesen vagy a pénztár felszólítására nem rendelkeztek a reálhozamról, ezt megtehetik a 2011. március 1. és 31. között hozzájuk érkező pénztári értesítés alapján. -
Megkezdődött az idei pollenszezon
Az ÁNTSZ Aerobiológiai Hálózatának mérései szerint a tavaszi pollenszezon idén a rövid ideig tartó tavaszias időben, már február első hetében elkezdődött. -
Közoktatás: sikeres egyeztetés a polgármesterekkel
Az új közoktatási törvény koncepciójáról tanácskozott csütörtökön Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár a tízezer lakosszám alatti települések polgármestereivel. -
Lejár a határidő a nagycsaládosok részére adható gázárkedvezmény igénylésére
A nagycsaládosok - akik három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülnek - kedvezményes áron vehetik igénybe a földgázt, amennyiben erre irányuló kérelmüket 2011. február 28-ig eljuttatják a bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes Magyar Államkincstár Megyei Igazg -
A szabálysértések sértettjei állami segítség nélkül
A szabálysértések áldozatainak segítéséről szóló jogszabály hiánya nem egyeztethető össze a jogállamiság elvével, sőt a diszkrimináció tilalmát is sérti – állapította meg az ombudsman az időskorúak alapvető jogainak érvényesülését vizsgálva. -
Fokozottabb védelem a hamisított gyógyszerek ellen
A képviselők február 16-án 569 igen, 12 nem és 7 tartózkodás mellett megszavazták a hamisított gyógyszerek legális ellátási láncba való bekerülésének és forgalmazásának megakadályozásáról szóló új jogszabályt. -
A fogyatékossággal élő emberek közéleti szereplésének elősegítéséről
Támogatandó célnak nevezte a fogyatékossággal élő emberek közéleti részvételének elősegítését, teljes jogú választópolgárként történő kezelését, és elkerülhetetlennek a vonatkozó jogszabályok áttekintését a közigazgatási és igazságügyi miniszter. -
Családi kedvezmény érvényesítése azon magánszemélyeknél, akik esetében nem lehetséges a nyilatkozat megtétele az adóelől
A családi kedvezmény érvényesítése során a gyakorlatban számos esetben merült fel kérdésként az, hogy érvényesíthetik-e a családi kedvezményt, és ha igen, milyen módon tehetik meg azt azon magánszemélyek, akik nem munkaviszonyból származó jövedelem vonatkozásában szeretnének élni a kedvezménnyel és -
Nemzeti Egységes Kártyarendszer: kevesebb igazolvány
Az állam által kibocsájtott okmányok egységesítését, ezáltal pedig a magunknál hordandó személyazonosítók számának csökkentését tervezi a Kormány az egységes kártyarendszer bevezetésével. -
A felsőzsolcai árvízkatasztrófa „kezelésének” második vizsgálatáról
Szabó Máté a jogbiztonság és az állam életvédelmi kötelezettségének hatékonyabb teljesítése érdekében a meglévő koncepciók nyomán mielőbbi jogszabályalkotást sürgetett. -
A koldulásról és a bérkoldultatásról
Szabó Máté ombudsman ismét emlékeztetett rá, hogy jogszabály tiltja a gyermekkel való koldulást. -
Fókuszban a foglalkoztatási jó gyakorlatok
Együttműködési megállapodást írt alá a Foglalkoztatási Hivatal főigazgatója és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetségének elnöke. -
Fennakadás nélkül folyik a nők kedvezményes nyugdíjazásának ügyintézése
A kedvezményes nyugdíjazással kapcsolatos ügyintézésről első kézből! -
Korszerű állatvédelem - Megelőzés, ivartalanítás
Egyetlen kutya ivartalanítása azt eredményezi, hogy attól a kutyától soha többet nem születik a világra évente akár kétszer is 6-12 kölyök, újabb és újabb potenciális árvakutya. -
Apeh-tájékoztató a különböző járulékokról és a minimálbérről
Tájékoztató a 2011. évi járulékalapot képező jövedelemről, a járulékmértékekről, a járulékfizetési felső határról és a minimálbérről -
Az újrahasznosításé a kulcsszerep a ritka nyersanyagokról szóló hatékony stratégiában
Január 25-én, szerdán meghallgatást tartottak a ritka ásványoktól való függőségről, amelyek az európai gazdaságot működtetik és számos fogyasztási cikkben, az iPad-tól a hibrid gépkocsikig megtalálhatóak. -
Átlagosan 4 százalékkal emelkedik a villamos energia végfelhasználói bruttó átlagára
A villamos energia árának emelésére az árszabályozás felülvizsgálatával összhangban, a piaci folyamatok következményeként, a hatályos szabályozásnak megfelelően került sor. -
Lezárult a magánnyugdíj-pénztári nyilatkozattételek törvényben előírt határideje
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság összesített adatai alapján 2010. december 22. és 2011. január 31. között összesen 102019 magánnyugdíj-pénztári tag tett személyes nyilatkozatot tagsági jogviszonya további fenntartásáról. -
2011-ben is folytatódik az EU Élelmiszersegély Program
2010-ben közel 15,5 millió kilogramm élelmiszert juttattak el a rászorulóknak. Az adományokból 2 600 településen, mintegy 900 ezer ember részesült. -
Hulladékügyek a hulladékban?
Kiszámíthatatlan, aránytalan a hulladékszállítás díjának megállapítása, több településen nincs helyi rendeletben szabályozva a díjfizetés szüneteltetése. Az ombudsmani vizsgálatról röviden. -
Családi kedvezmény érvényesítése kiemelten az élettársi kapcsolatokra
2011. évtől az egykulcsos arányos jövedelemadóztatás rendszerében a családi kedvezmény adóalap kedvezményként vehető igénybe, amely kedvezmény az összevont jövedelmek adóalapjából érvényesíthető. -
Új típusú vízügyi együttműködések a Duna-régióban
A Duna Régió Stratégia kiemelt lehetőségeket kínál a magyar vízügyi szakma nemzetközi kezdeményezései és projektjei számára. -
Közös válaszok az árvíz elleni védekezésnél az EU-ban
Az árvízi védekezésről, Magyarország természeti adottságairól és vízkészlet-gazdálkodásáról tartott előadást az Európai Unió tagállamainak polgári védelmi főigazgatói előtt Illés Zoltán. -
A hajléktalanokkal szemben hozott intézkedésekről
Ombudsman-i közlemény a hajléktalanokkal kapcsolatos intézkedésekről -
Keresetkorlátozás - nyugdíj és szociális ellátások esetében
Az ONYF a 2011. évi szabályok alapján most rendszerbe foglalta a nyugdíj melletti munkavégzés szabályait, mely tájékoztató lapunkon is olvasható. -
Szolnok polgármestere konkrét javaslatokat tesz a diszkó-tragédia kapcsán
Nagy port kavart a múlt heti, halálos áldozatokat is megkövetelt diszkó-tragédia. Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere az elsők között reagált. -
Diszkótragédia és következményei
A három fiatal halálát követő első hivatalos reakciók, nyilatkozatok után Szabó Máté ismét a valódi megoldások sürgető szükségességére hívja fel a jogalkotók és jogalkalmazók figyelmét. -
Európa Naptár 2011-re
Megjelent az úgynevezett Európa Naptár. Ha nem is éppenséggel egy naptárról van szó, de sok fontos információt tartalmaz. -
Tájékoztató-csomag a szolgálati időre vonatkozó megállapodásokról
Az ONYF egy teljes tájékoztató csomagot tett közzé arra vonatkozóan, hogy milyen megállapodások köthetők szolgálati idő szerzése érdekében. A tájékoztatókat itt egy helyen megtalálja. -
Közlemény az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatásáról
A Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkár közleményt adott ki a KIM honlapján az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések 2011. évi támogatásáról -
Nyilatkozat-háború magán-nyugdíjpénztár ügyben
Az ONYF által készített tagság-fenntartási nyilatkozatra válaszul a Stabilitás Pénztárszövetség egy ellen-nyilatkozat-mintával válaszolt, a nyilatkozatokról pedig mindketten nyilatkoztak. -
Továbbra sem teljes a szociálisan rászoruló fogyasztók védelme
Valóban védettek a védendő fogyasztók - ombudsmani közlemény -
A munkaerő-piaci helyzet alakulása
Egytizedével több állásbejelentés történt tavaly decemberben, mint 2009. év végén - részletek az NFSZ gyorsjelentésében -
Nyugdíjfolyósítás 2011-ben
A nyugdíjak folyószámlára történő banki jóváírásainak napjai nyilvánosan is elérhetők már -
Villámhír a 40 év utáni kedvezményes nyugdíjról
Jubileumi 200. Magyar Közlöny mérföldkövet jelentő jogszabályokkal az év utolsó napjaiban -
A 2011. évi minimálbérről
A 198. számú Magyar Közlönyből immáron hivatalosan is tájékozódhatunk a jövő évi minimálbérek alakulásáról -
Hivatalos közlemény a nyugdíjrendszerről, avagy visszalépés kontra maradás
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság közleményei alapján adunk tájékoztatást a magánnyugdíjpénztári rendszer változásával kapcsolatos választási lehetőségről és teendőkről -
Munkaszüneti napok és munkarend 2011-ben
Rendszeresen - évente egyszer - miniszteri rendeletben szabályozzák a munkaszüneti napok körüli munkarendet. Már megjelent a jövő évre szóló rendelet is. -
Európai fejlesztési napok: fókuszban a gyermekek jogai
A gyermekek és a serdülők teszik ki a világ népességének egyharmadát, számos fejlődő országban pedig a lakosság több, mint felét. Sajnos általában nem hallják meg a hangjukat az életüket érintő vitákban és döntéshozatali folyamatokban -
A minisztérium pontosít - a korengedmény nem korkedvezmény
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményében helyretette a fogalmi tévedéseket a korengedmény és a korkedvezmény vonatkozásában. -
Az Országos Érdekegyeztető Tanács a jövő évi minimálbérről
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói, munkáltatói és kormányzati oldala ma megállapodást fogadott el a 2011. évi minimálbérről, a garantált bérminimumról és keresetnövelési ajánlásokat is tett. -
A Nyolcak nyilatkozata a nyugdíjrendszerről
Nyolc neves hazai közgazdász is nyilatkozatban vállalta véleményét a nyugdíjrendszer átalakításáról -
Egyenes beszéd a törvényjavaslatban – az utolsó döfés a magánnyugdíjpénztáraknak
Elérhető a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló T/1817 iromány -
A kormányszóvivő egyes támogatásokról szóló tájékoztatója
Kormánydöntések a nyugdíjakról, a gyermekvédelemről és a családtámogatásról -
A magánnyugdíj magántulajdon, a kormány pedig államosít?
A Stabilitás Pénztárszövetség felhívja a pénztártagok figyelmét: az egyéni számlán felhalmozott nyugdíjcélú megtakarítások magántulajdont képeznek, ahhoz az állam csak abban az esetben férhet hozzá, ha a tag önként visszalép az állami tb-rendszerbe. -
A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
világon minden percben 3 nőt bántalmaznak. Önvédelmük kulcskérdése, hogy legyen joguk, tudásuk és lehetőségük a családtervezésre -
Schmitt Pál javaslatai a Magyar Köztársaság Alkotmányának elkészítéséhez
Az államfői hivatal közleménye -
Az Ombudsman is állást foglalt a nyugdíjpénztárak ügyében
"A nyugdíjpénztárak a jelenlegi intézményi formában, a hatályos jogszabályok alapján nem képesek arra, hogy a pénztártagoknak életük végéig járadékot folyósítsanak." -
Újabb információcseppek az akciós nyugdíjról
A kedvezményre jogosító időbe beszámít a tényleges munkaviszony mellett a gyermekneveléssel töltött időszak (terhességi gyermekágyi segély, GYES, GYED, gyermeknevelési támogatás folyósítási időszaka) is, összesen legfeljebb 8 év időtartammal számítva. -
Fogyasztásarányos földgáz árszabályozási rendszer
A fogyasztók közel hatvan százalékának januárban sem emelkedik a gáz ára - ígéri a minisztérium -
A 40 év a törvényjavaslatban – nyugdíj információk
Néhány perce érhető el most már írásos formában is az utóbbi időszak egyik elsődleges beszédtémája: a nők 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége. -
40 év a 40 év?
A Kormány már döntött, jöhet a törvény átszabása - röviden a nőkre vonatkozó új nyugdíjazási tervekről -
Fórum az egységes piacról
Az egységes piacra vonatkozó politika jövőbeni irányáról rendezett nyilvános meghallgatást november 9-én az EP belső piaccal foglalkozó szakbizottsága. -
A bölcsődei és napközi ellátás feltételeiről
A cél: minél több gyermek juthasson bölcsődébe, óvodába, családi napközibe, valamint annak elősegítése, hogy a szülők visszatérhessenek a munkaerőpiacra -
Út a munkához versus Nemzeti Közfoglalkoztatási Program
Útelágazáshoz érkezik a közfoglalkoztatás rendszere. Mi lesz a segélyesekkel, a RÁT-osokkal, a közcélúakkal? -
Nemzeti Összetartozás Napja lesz az iskolákban
Az Országgyűlés a 101/2010. (X. 21.) OGY határozatában fogalmazta meg az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről szóló szándékát. -
Otthonszülés az ombudsman szemével
Sürgető a tervezett otthonszülés jogi és szakmai szabályozása – az ombudsman ismételt állásfoglalása és a helyzet alapjogi értékelése -
Nyugellátás-kiegészítés novemberben
A Kormány a 250/2010. (X. 19.) Korm. rendeletével rendelkezett a nyugellátások és a baleseti járadék 2010. novemberi kiegészítéséről -
A magánnyugdíjpénztári befizetésekhez kapcsolódó törvénymódosításokról
Napjaink egyik legnépszerűbb témája a magánnyugdíjpénzárakkal kapcsolatos kormányzati terv. Nézzük, mit olvashatunk a parlament elé terjesztett irományban. -
Európai Balesetmentes Est Szolnokon is
Egy este 26 ország több mint 220 szórakozóhelyén fújják a fiatalok a szondákat – újra itt van az Európai Balesetmentes Est. -
Otthon-e az idősotthon?
Az ombudsman helyszíni vizsgálatának tapasztalatai -
Öngyilkosságok a hazai börtönökben
Az Ombudsman közleménye a Váci Fegyház és Börtönben öngyilkos lett előzetesen letartóztatott esete kapcsán -
Magyar Kármentő Alapot hozott létre a kormány
Iszap-katasztrófa: létrehozták a Magyar Kármentő Alapot -
Új EU-szintű szabályok a késedelmes fizetések ellen
Késedelmes fizetések: 30 napon belül rendezni kell a számlát - Hírek az unióból -
Vörösiszap-katasztrófa: az ombudsman szerint mielőbb le kell vonni a következtetéseket
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa rámutatott arra is, hogy szükséges a joganyag olyan módosítása, amely hatékonyabbá teszi nemcsak a katasztrófahelyzetek kezelését, de azok megelőzését is. -
Különadó Apeh-szemmel
Apeh-közlemény a magánszemélyek különadójával kapcsolatos bevallási kötelezettségről -
A végrendeletről
Mi a végrendelet? Mik a végrendelet írásának alapvető szabályai? -
Közösségi iránymutatás a szélessávú internet-hozzáférések kiépítéséért
2013-ig alapvető, 2020-ig pedig gyors vagy nagyon gyors szélessávú hozzáféréssel rendelkezzen minden európai polgár -
Autósok ellenőrzése az Autómentes Napon
Az NKH sajtóközleménye az "Autómentes Naphoz" kötött ellenőrzésekről -
Megkezdődik az államigazgatás átalakítása
A Kormány döntött a területi államigazgatási szervezetrendszer átalakítását megalapozó intézkedésekről -
Új vényköteles gyógyszerek
A ketoprofen hatóanyag-tartalmú külsőleg alkalmazandó gyulladásgátló és fájdalomcsillapító készítmények szeptember 15-től vénykötelesek lesznek -
Az ORFK is beszáll a választásba - közlemény
Közlemény a 2010. őszi önkormányzati választás kampányidőszakában megtartandó gyűlésekkel kapcsolatos szabályokról -
A romák kitelepítéséről vitázik az EP
Január óta több mint 8000 cigányt telepítettek ki Franciaországból. A képviselők kedden vitát tartanak arról, hogy sértette‑e az emberi jogokat és az uniós polgárok szabad mozgáshoz fűződő jogát a Franciaországban élő román, illetve bolgár cigányok kényszerű hazatelepítése. -
Égő téma az Unióban
2009. szeptember 1-jétől az izzólámpákat és az egyéb nem energiatakarékos lámpákat fokozatosan nagyobb energiahatékonyságú lámpákra kezdték lecserélni Európában. -
Információk becsengetés előtt
Szeptember elsején kezdetét veszi a 2010/2011. tanév. Néhány gondolat az előttünk álló tanévről az idei Tanévkezdő Kiadványból -
Fogyasztóvédelem - cigi, alkohol és szex
A Fogyasztóvédelem (NFH) tájékoztatót tett közzé az alkoholtartalmú italok, dohánytermékek, szexuális termékek értékesítésének és reklámozásának ellenőrzési tapasztalatairól -
A bölcsődei férőhelyek hiánya miatt már az ombudsmannál kopogtatnak
Jog van, hely nincs - az ombudsman a bölcsődei-óvodai férőhelyek problémáiról -
Változás a gondozási szükséglet vizsgálatában
Az egyes szociális tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 229/2010. (VIII. 16.) Korm. rendelet többek között alapvető fontosságú változásokat hozott a gondozási szükséglet vizsgálatának rendjében. -
Biztonságban az életkorhoz kötött kötelező védőoltási rend
Nyugodtam készülhetnek az oltó orvosok a további életkorhoz kötött védőoltások beadására. -
Állatvédők közleménye a kóbor cicákról
Év közben rengeteg szó esik a bajba jutott vagy éppen kóbor kutyákról, de sajnos annál kevesebb a macskákról, melyek sokkal szaporábbak, sőt a problémát fokozza, hogy ezek az állatok az ember nélkül is életképesek. -
Gyermekmunka az autópálya építkezésén?
Gyermekmunka az autópálya építkezésén – az ombudsman a gyermekek jogairól, a hatóságok kötelességeiről -
112 – bajban a segélyhívószám?
A 112-es egységes európai segélyhívó hazai működtetése a mai formájában nemhogy nem mozdítja elő, hanem esetenként kifejezetten megnehezíti a segítségnyújtás megszervezését. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának korábbi megállapítása ma is időszerű. -
Konyhai hulladékok: újrahasznosítási szabályokat szeretne az EP
Az EP-képviselők azt szeretnék, hogy az EU intenzívebb újrahasznosítás, komposztálás vagy szelektív gyűjtés révén használja ki a biohulladék gazdasági és környezetvédelmi lehetőségeit -
Az FSZH felhívása az engedély nélküli szociális szolgáltatókról
Szerte az országban, de különösen Hajdú- Bihar, Somogy és Pest megyében terjednek az engedély nélkül nyújtott szociális szolgáltatások, különösen a bentlakásos szociális intézményi ellátások -
Nyugdíjfolyósítási iránytű
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a nyugdíjak folyósításáról -
Előtérben a jelnyelv
Július 1-jén lépett hatályba a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvény azon része, mely bevezeti a jelnyelvhez való tanulás jogát. -
ASVA küzdelem a szerzői jogok védelméért
2010. június 16-án csapott le a rendőrség első ízben egyes fájlcserélő portálok szervereire, amely egy összehangolt rendőrségi akció első jelenete volt. -
Levélben kért tájékoztatást az adatvédelmi biztos a Google-től
Jóri András adatvédelmi biztos levélben fordult a Google Inc., magyarországi képviselőihez, amelyben tájékoztatást kért a Street View szolgáltatás kapcsán gyűjtött adatokról -
Támogatná a hátrányos korcsoportok munkáltatását az EP
2020-ra három millió fővel csökkenhet a munkaerő piacon résztvevők száma -
Az adatvédelmi biztos és az Alkotmánybíróság közös szakmai napja
Az információs jogok érvényesüléséről tartott közös szakmai napot szerdán az Alkotmánybíróság és az adatvédelmi biztos. -
A családok támogatásáról szóló javaslatcsomagról
Nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás, természetben nyújtott családi pótlék és kötelező védelembe vétel -
A lakcímbejelenéssel kapcsolatos hírek igazságtartalma
Az utóbbi napok híreiben hallhattunk a lakcímbejelentéssel kapcsolatos problémákról, az ezzel kapcsolatos „káoszról” és „társadalomkívülivé” válásról, melynek hátteréről a KözIránytű is beszámol. -
Közösségi portálokon szólítaná meg a fiatalokat az EU
Az új online kommunikációs lehetőségekről volt szó az EP kulturális szakbizottságának április 27‑i ülésén. -
Újra tárgyaltak az önkormányzati szövetségek
Hosszú idő után ismét tárgyalóasztalhoz ült a hét országos önkormányzati érdekképviseleti szövetség 2010. április 30-án. -
A helyi esélyegyenlőségi programról
A Kormány 120/2010. (IV. 16.) Korm. rendeletével fogadta el a helyi esélyegyenlőségi program elkészítésének szempontjairól szóló szabályokat, amelyek 2010. május 1. napján lépnek hatályba -
Tájékoztatás a korengedményes nyugdíjazással kapcsolatos szándék bejelentéséről
A munkáltató megállapodhat a munkavállalóval annak korengedményes nyugdíjazásáról. -
A válságkezelés válsága?
Az ombudsman beszámolója 2009-es munkájáról -
Lengyel, magyar - két jó barát
Az OKM közleménye a nemzeti gyásznappal kapcsolatosan -
Április 11. - már 1964 óta!
Április 11. jeles nap, és most nem a választásról van szó. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ma ünnepeljük a Magyar Költészet Napját. -
Az Alkotmánybíróság döntése a bejegyzett élettársi kapcsolatról
Az Alkotmánybíróság (Ab) március 23-án hozott határozatában már másodszor foglalkozott a bejegyzett élettársi kapcsolat törvényi szabályozásával -
EP-állásfoglalás a romák integrálásáról
A mintegy tízmilliós európai cigányság helyzetével foglalkozik az április 8-án és 9-én, a spanyolországi Córdobában tartandó második romaügyi csúcstalákozó -
Digitális Társadalmi Egyezmény
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium képviselője is aláírta a Digitális Társadalmi Egyezményt, ezzel jelezve elkötelezettségét a szélessávú internethasználat hazai elterjesztése mellett -
Az ombudsman a koldusmaffiáról
Hajléktalanok, illetve az őket segítő szervezetek vetették fel az ombudsmannak a bérkoldulás, a „koldusmaffia”, problémáját, azt, hogy egyes embereket koldulásra kényszerítenek, vagy a koldulásból származó bevételüket elveszik. -
Március 15.
Ma az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezünk -
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni szakmai műhelybeszélgetés
A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve kapcsán a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet a Magyar Szegénységellenes Hálózat közreműködésével és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium támogatásával szakmai műhelybeszélgetést szervez -
Roma integrációs program Csepelen
Új időszámítás a helyi cigányok segítésében -
Mennyi a magyar?
Jövőre népszámlálás
