A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Találatok
Találat hírekben utazás cimkére
-
Változások a közúti közlekedést érintő jogszabályokban
Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is. -
Az utasok és repülőtéri dolgozók biztonsági ellenőrzéséről
Az ombudsman azt várja, hogy a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren átadott új utasforgalmi területek alkalmasak lehetnek a korábbi vizsgálatában feltárt alapjogi visszásságok egy részének orvoslására. -
A Volán utazási feltételeinek módosításáról
Hiányosan szabályozzák a Volán társaságok, miként lehet kizárni az utazásból, hol szabad leszállítani a jegy és kísérő nélküli kiskorút – állapította meg Szabó Máté. -
Közös erővel a bliccelők ellen
A főváros cégei összefogtak a hatékonyabb jegyellenőrzés érdekében - a BKK, a BKV és a Fővárosi Közterület-felügyelet közleménye -
Hírek a sínek közül
A MÁV karácsonyi és jövő évi közlekedési rendjéről, valamint a 2011. év újdonságairól -
Reptéri díjak
Ne az utasok fizessenek a szigorúbb biztonsági intézkedésekért -
A közszférában dolgozók utazási kedvezményéről
A 2010. évre is a munkáltató állítja ki a közszféra egyes munkaköreit betöltő dolgozói számára az Utazási utalványt. Az Utazási utalvánnyal 2011. március 31-ig vehető igénybe utazási kedvezmény. -
Nyilvánosak a helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződések
A helyközi közösségi közlekedés átalakításának egyik legfontosabb eredményeként a helyközi személyszállításban működő közlekedési társaságok mindegyike rendelkezik a következő évekre érvényes közszolgáltatási szerződéssel -
A regisztrációs jegyről
Mától az ingyenesen utazóknak is regisztrációs jegyet kell váltaniuk, melyről fontos információkat adott közre a szaktárca -
A munkába járás költségtérítéséről
A Kormány rendeletben szabályozta a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés szabályait, mely a munkavállalókra, közalkalmazottakra, eltérő szabályok hiányában a köztisztviselőkre, bírákra és ügyészekre, fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaira terjed ki
