A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (0)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (0)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (4)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Fórum
Üdvözöljük a köziránytű fórumán!
Nyisson új témákat vagy szóljon hozzá mások témáihoz!Legújabb: Veszélyben lévő kutyák
Válasszon témát!
| Tapasztalatok önkormányzati ügyintézésről (1 téma) | 2010-07-23 10:07 |
| Vélemények megosztása másokkal. | |
| Miért utasították el a kérelmemet? | 2010-07-23 10:07 |
| Ha kérelmét elutasították, de az erről szóló határozatot, végzést nem érti, vitassa meg a többiekkel, hogy mi az igaz ok. Kérjen segítséget másoktól a fellebbezés megfogalmazásához | |
| Határozat-bogozó - értelmezési kérdések | 2010-07-23 10:08 |
| Ha ügyében döntöttek, de a hivatalos szöveg paragrafus-rengetegéből nem tudja kiszűrni a lényeget, itt megoszthatja az értelmezésre váró szövegrészt | |
| Adózási tapasztalatcsere (2 téma) | 2010-07-23 10:08 |
| Apeh-kalandjait tegye közzé itt, hogy mindannyian okulhassunk, és megismerhessük az adólabirintus zsákutcáit. | |
| Politika - jogalkotás (2 téma) | 2010-07-23 10:08 |
| Politika minden témában... | |
| Szabálysértési és bűnügyi esetek megosztása (1 téma) | 2010-07-23 10:09 |
| Szabálysértési esetek, akár bűncselekmények megvitatása, tapasztalatcsere, lezárult eljárások eredménye | |
| Család, gyerekek, egészség (1 téma) | 2010-07-23 10:10 |
| Családalapítással, házasságkötéssel, gyermekvállalással, egészségmegőrzéssel kapcsolatos kérdéseit, ossza meg véleményét, jótanácsait. | |
| Bölcsődétől az egyetemig | 2010-07-23 10:10 |
| Gyermeknevelés, bölcsődei és óvodai ellátás, iskolai problémák, továbbtanulási kérdések | |
| Paragrafusvadász | 2010-07-23 10:10 |
| Gyakran előfordul, hogy szinte szó szerint képesek vagyunk idézni egy szabályt, de sehol nem találjuk az ide vonatkozó jogszabályhelyet, amire épp szükségünk lenne. Több szem többet lát! | |
| Panasz-ügyek, olvasói levelek (2 téma) | 2010-07-23 10:12 |
| Lakossági panaszügyeit, azok eredményeit, az eljárásról alkotott tapasztalatai, sikereit és kudarcait is közzéteheti itt | |
| Állatvédelem, környezetünk védelme (1 téma) | 2010-07-23 10:12 |
| Állatvédelmi, környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási témában ide várjuk véleményét, kérdését, tapasztalatainak összefoglalását. | |
| Állást keresek - állást kínálok | 2010-07-23 10:12 |
| Ha állást keresne, vagy épp kínálna, itt is egy lehetőség, hogy minél több emberhez eljusson hirdetése | |
| A közszolgálatról közszolgáknak (1 téma) | 2010-07-23 10:13 |
| Ha Ön is a közigazgatásban dolgozik, járuljon hozzá, hogy ebben a fórumban egy közszolga-csapat alakulhasson ki, akik napi munkájukkal, jogviszonyukkal kapcsolatos tapasztalataikat megoszthatják egymással | |
| Szakmai eszmecsere - ti hogy csináljátok? (1 téma) | 2010-07-23 10:13 |
| Közigazgatási szakmai vitaterep köztisztviselőknek, kormánytisztviselőknek. Ha az ügyintézés megakadt, kérjen itt szakmai segítséget a többiektől. | |
| Kávészünet idejére (3 téma) | 2010-07-23 10:13 |
| Kötetlen beszélgetés, ismerkedés mindenkinek | |
| Javaslatok, ötletek, problémák az oldallal kapcsolatban (6 téma) | 2010-07-23 10:40 |
| Bármi probléma az oldal működésével kapcsolatban, vagy ötlet, kérés, annak itt a helye. | |
