A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Hírek
- Mától megkezdődik a folyószámla-kivonatok kiküldése - 2010-07-19 10:00
- Az Apeh tájékoztatója a folyószámla-kivonatok kiküldéséről
- kommentek (0)
- Lassítanak az autók három dél-baranyai településen - 2010-07-17 10:10
- A múlt év végén három dél-baranyai településen 117 millió forintot költöttek el uniós forrásból középszigetek és gyalogátkelők létesítésére, buszöblök átépítésére
- kommentek (0)
- Teljesítményértékelés: korai még a kedélyek borzolása - 2010-07-16 16:20
- Több médium is hírül adta, hogy a köztisztviselők teljesítményértékelését a kormány eltörölte. A KözIránytű a paragrafusok mögé nézett.
- kommentek (1)
- A hallgatói munkaszerződés és a társadalombiztosítási jogállás - 2010-07-16 09:31
- Apeh-tájékoztató a hallgatói munkaszerződés alapján munkát végző személyek társadalombiztosítási jogállásának változásáról
- kommentek (0)
- Köztisztviselő vs. Kormánytisztviselő - 2010-07-15 09:30
- Az elmúlt időszakban sok kérdést vetett fel a nemrégiben hatályba lépett kormánytisztviselői törvény, és egyes rendelkezéseinek értelmezése.
- kommentek (2)
- Még egy napig lehet kérni a névjegyzékbe vételt - 2010-07-14 09:59
- A kisebbségi választói jegyzékbe való felvételét 2010. július 15. napján 16 óráig lehet kérni a lakóhelye szerinti település jegyzőjétől
- kommentek (0)
- Az Alkotmánybíróság ülésének napirendje - 2010-07-13 10:00
- Az Alkotmánybíróság (AB) utoljára ülésezik a nyári ítélkezési szünet előtt
- kommentek (0)
- Újabb nekifutás az eredményes szabálysértési eljárások érdekében - 2010-07-12 09:30
- A KözIránytű korábbi híreiben is beszámolt már az egyes szabálysértésekkel kapcsolatos jegyzői eljárások problematikáiról. Most ismét a honatyák elé került egy átfogó módosító-csomag.
- kommentek (0)
- Többletgaranciát kér a biztos - 2010-07-10 11:00
- A titoktörvény módosítását kezdeményezte a jogalkotónál Jóri András
- kommentek (0)
- Címzetes főjegyzői címek adományozása - 2010-07-09 17:00
- 19 jegyző kapta meg a címzetes főjegyzői címet
- kommentek (0)
- A Kormány határozott a Széchenyi Kártya Program kiterjesztéséről - 2010-07-09 09:30
- A Kormány határozatot fogadott el, amellyel kiterjesztené a Széchenyi Kártya Programot és Széchenyi Önerő hitel programot indítana
- kommentek (0)
- Megkezdődött a közbeszerzési törvény módosításának vitája - 2010-07-08 10:00
- A közbeszerzési törvény módosításával a kormány célja az volt, hogy helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, egyszerűsítse az eljárásokat és gátat szabjon a mindent behálózó korrupciónak
- kommentek (0)
- Nyugdíjfolyósítási iránytű - 2010-07-07 09:00
- Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatója a nyugdíjak folyósításáról
- kommentek (0)
- Stand-up comedy a törvényalkotásban, avagy MSZP-válasz a Kormányhatározatra - 2010-07-05 13:53
- Az MSZP törvényt alkotna a „szavazófülkés forradalom” és az Orbán Viktor iránt érzett gyermeki szeretet hatására, hogy kifejezze tiszteletét a SZALEFORELÉNER és a NEMESZ iránt
- kommentek (0)
- A Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozat kötelező kihelyezéséről - 2010-07-05 09:00
- A Kormány határozatban kötelez egyes közintézményeket politikai nyilatkozatuk nyilvános kihelyezéséről
- kommentek (0)
- Az Alkotmánybíróság megvétózta a Gyermekvédelmi törvény egy bekezdését - 2010-07-03 10:30
- Az Alkotmánybíróság (AB) döntése szerint a Gyermekvédelmi törvény 72.§ (4) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2010. szeptember 30. napjával megsemmisíti
- kommentek (0)
- Előtérben a jelnyelv - 2010-07-02 10:00
- Július 1-jén lépett hatályba a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvény azon része, mely bevezeti a jelnyelvhez való tanulás jogát.
- kommentek (0)
- A mai napon az ügyfélfogadás szünetel - 2010-07-01 09:00
- Július elseje az üres hivatalok napja, ez a nap évek óta a köztisztviselőké, mely számukra munkaszüneti nap.
- kommentek (0)
- A helyi iparűzési adóról tájékoztat az adóhatóság - 2010-06-30 07:50
- Apeh tájékoztató a helyi iparűzési adóra vonatkozó hatáskörök önkormányzati adóhatósághoz történő visszaadásával kapcsolatban
- kommentek (0)
- Az ombudsman az árviz és belvíz elleni védekezés jogi szabályozásáról - 2010-06-29 10:34
- Áttételes, ezért nehezen áttekinthető az árvizek és a belvíz elleni védekezés jogi szabályozása - állampolgári jogok országgyűlési biztosa
- kommentek (0)
