A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Hírek
- Hosszú a hét, rövid a hétvége? - 2010-03-26 12:00
- Fordíts! Bringázz a munkába, lopj derűt a hétköznapokba!
- kommentek (0)
- A közszférában dolgozók utazási kedvezményéről - 2010-03-25 13:00
- A 2010. évre is a munkáltató állítja ki a közszféra egyes munkaköreit betöltő dolgozói számára az Utazási utalványt. Az Utazási utalvánnyal 2011. március 31-ig vehető igénybe utazási kedvezmény.
- kommentek (0)
- Választási határidők hete - 2010-03-25 11:17
- Ezen napokban több határidőre is figyelni kell az áprilisi választással kapcsolatosan
- kommentek (0)
- Elkészült a GVH Versenykultúra Központjának idei munkaterve - 2010-03-24 10:10
- A versenytörvény a GVH elnökének feladatául szabja a versenykultúra fejlesztésben való közreműködést. E feladat ellátására a versenyhatóság 2005-ben elkülönült szervezeti egységet hozott létre, Versenykultúra Központ néven.
- kommentek (0)
- Digitális Társadalmi Egyezmény - 2010-03-23 14:30
- A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium képviselője is aláírta a Digitális Társadalmi Egyezményt, ezzel jelezve elkötelezettségét a szélessávú internethasználat hazai elterjesztése mellett
- kommentek (0)
- Az ombudsman a koldusmaffiáról - 2010-03-23 10:00
- Hajléktalanok, illetve az őket segítő szervezetek vetették fel az ombudsmannak a bérkoldulás, a „koldusmaffia”, problémáját, azt, hogy egyes embereket koldulásra kényszerítenek, vagy a koldulásból származó bevételüket elveszik.
- kommentek (1)
- Állatjóléti intézkedések az Unióban - 2010-03-22 14:28
- Az EU állatjóléti szabályait szigorúan kell végrehajtani, több ellenőrzéssel és hatékony szankciókkal – mondta ki az EU Mezőgazdasági Bizottsága a múlt héten
- kommentek (0)
- Választási útmutató a KözIránytűn - 2010-03-22 10:00
- Rendszeresen felhívjuk figyelmüket az aktuális választási tudnivalókról. Mától külön választási útmutató is választ nyújt kérdéseikre
- kommentek (0)
- Díjmentes Közlekedésbiztonsági Nyílt Nap a dél-alföldi régióban - 2010-03-21 10:30
- 2010. március 27.-én 09:00-tól 13:00-ig a Nemzeti Közlekedési Hatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatósága a tavaszi közlekedésre felkészülés jegyében vizsgálóállomásain díjmentes szezonnyitó Közlekedésbiztonsági Nyílt Napot tart
- kommentek (0)
- Nyilvánosak a helyközi személyszállítási közszolgáltatási szerződések - 2010-03-20 11:00
- A helyközi közösségi közlekedés átalakításának egyik legfontosabb eredményeként a helyközi személyszállításban működő közlekedési társaságok mindegyike rendelkezik a következő évekre érvényes közszolgáltatási szerződéssel
- kommentek (0)
- A számviteli beszámoló benyújtása elmulasztásának jogkövetkezménye - 2010-03-19 15:00
- A számviteli beszámoló elektronikus benyújtását a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 154. §, valamint a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról, és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 18.-19. §-ai szabályozzák
- kommentek (0)
- Nyilvános vita a rezidensrendeletről - 2010-03-19 11:00
- Tegnap került sor az új szakorvosképzési rendeletről dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter és a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, dr. Papp Magor között
- kommentek (0)
- Küvi - utolsó nap - 2010-03-19 08:00
- Még a mai napon kérhetjük a külképviseleti névjegyzékbe való vételünket - Választás 2010
- kommentek (0)
- Hagyatéki eljárás új alapokon - 2010-03-18 15:00
- Az Országgyűlés elfogadta a hagyatéki eljárásról szóló, új törvényt, mely alapvetően újraszabályozza a jelenleg hatályos 1958-ban alkotott rendelet elavult és átdolgozásra szoruló rendelkezéseit
- kommentek (0)
- „Krízis-segély” – utolsó felvonás? - 2010-03-18 10:30
- A krízishelyzetbe került személyek támogatására az igényeket április 30-ig lehet leadni. Talán e jogszabály utolsó módosítása látott most napvilágot
- kommentek (0)
- Jobb tájékoztatás a vényköteles gyógyszerekről - 2010-03-17 15:48
- Minden megjegyzett, amit a rendelőben eltöltött néhány perc alatt az orvos elmondott Önnek a felírt gyógyszerrel kapcsolatban? - Hírek az EU-ból
- kommentek (0)
- Rajzpályázatot hirdet gyerekeknek az APEH - 2010-03-17 12:33
- Az adóval, az adózással való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni. Az állami adóhatóság az adótudatosság fejlesztése érdekében rajzpályázatot hirdet általános iskolásoknak. Az alkotásokat április 30-áig várja a hivatal.
- kommentek (4)
- Szavazás mozgóurnával - 2010-03-17 10:00
- A választások kapcsán korábban is több esetben írtunk már a tudnivalókról az Országos Választási Bizottság tájékoztatói alapján, most a mozgóurnás szavazásról esik néhány szó
- kommentek (0)
- Ingatlan bérbeadásának alapvető szabályai - 2010-03-16 10:00
- Az ingatlan bérbeadásból származó jövedelem a fő szabály szerint külön adózó jövedelem, azonban a törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a magánszemély ettől eltérő adózási módot válasszon
- kommentek (0)
- Dr. Kolláth György alkotmányjogász szakmai véleménye a holokauszt-tagadást tiltó törvény alkotmányjogi megfelelőségéről - 2010-03-15 10:00
- A KözIránytű számos alkalommal beszámolt a Holokauszt tagadását tiltó új Büntető Törvénykönyvbéli rendelkezésről, sőt megszólítottuk korábban magát az indítvány benyújtóját is. Dr. Kolláth György alkotmányjogászt kerestük meg, hogy nyújtson számunkra alkotmányjogi iránytűként szolgáló szakvéleményt
- kommentek (0)
