A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Hírek
- Új otthonteremtési programot készít a Kormány - 2011-10-13 10:00
- A szocpol visszaállításának alapgondolata helyes: akik gyermeket vállalnak, jussanak tisztességes otthonhoz - szögezte le Orbán Viktor miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján.
- kommentek (0)
- Kevesebb a kamionos baleset az előzési tilalom bevezetése óta - 2011-10-12 10:00
- A januárban bevezetett kamionos előzési tilalom kedvező hatásai egyértelműen kimutathatók a baleseti adatokban.
- kommentek (0)
- Keserű szájíz: tényleg más a kóla Kelet Európában, mint Nyugaton? - 2011-10-11 10:00
- A csomagolás ugyanolyan, az íz és a minőség mégis más. Kelet európai fogyasztók egyre gyakrabban panaszkodnak erre különböző termékek esetén.
- kommentek (0)
- Az európai védelmi határozat egyelőre még csak nevében európai - 2011-10-07 10:00
- Egy lépéssel közelebb került az EU ahhoz, hogy az európai védelmi határozat ne csak nevében legyen európai, és ha valamelyik tagállam bírósága ilyen határozatot hoz, az más tagállamban is automatikusan érvényes legyen.
- kommentek (0)
- Szemléletváltás a hazai állattartásban - 2011-10-06 10:00
- Az Állatok Világnapján, azaz 2011. október 4-én kezdődik az állatvédelmi törvény általános vitája a Parlamentben. A törvénymódosítás célja, hogy csak az tartson állatot, aki felelős gazdája tud lenni, mind erkölcsi, mind anyagi értelemben.
- kommentek (0)
- A nagykorú védelembe vételének fenntartásáról - 2011-10-05 10:00
- A jogbiztonság elvét sérti, ha fennmarad a 18. életévét betöltött fiatal felnőtt védelembe vétele, amit még a nagykorúsága előtt rendeltek el. Az ombudsman jogszabály-módosítást javasol.
- kommentek (0)
- Történelmi megállapodás a megyei önkormányzatokkal - 2011-10-04 10:00
- Megállapodást írt alá hétfőn a Kormány a megyei közgyűlések képviselőivel, melynek értelmében 2012. január 1-jétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket - jelentette be a kormányfő.
- kommentek (0)
- A mozgáskorlátozottak parkolásáról - 2011-10-01 08:15
- Nem kerülhetnek hátrányos helyzetbe a valóban jogosultak azért, mert mások visszaélnek a mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal – figyelmeztetett jelentésében az ombudsman.
- kommentek (0)
- Rendőrségi ajánlás a népszámlálás időszakára - 2011-09-27 11:55
- 2011. október 1-je és október 31-e közötti időben nép- és lakásszámlálásra, továbbá az ebből kimaradtak 2011. november 8-ig történő pótösszeírásra kerül sor.
- kommentek (0)
- A szakdolgozatvásárlás büntetendő - 2011-09-24 10:00
- A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívja a főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát.
- kommentek (0)
- Az egykulcsos szja megteremtésének lépései - 2011-09-23 10:00
- A kormány még 2011-ben tért át az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadóra és a családi adórendszerre. 2012-ben a kormány befejezi a munkát és családokat támogató adórendszer kiépítését, általánossá téve az arányos adózást.
- kommentek (0)
- Az élettársaknak járó családi pótlékról - 2011-09-22 10:00
- Sérti a gyermekek jogait és az egyenlő bánásmód követelményét, hogy az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők – a családtámogatási törvény alapján – összességében kevesebb családi pótlékot kaphatnak, mint azok, akik összeházasodtak – állapította meg az ombudsman.
- kommentek (0)
- Lehetővé vált az egyösszegű végtörlesztés rögzített árfolyamon - 2011-09-21 11:09
- Újabb, törvényben garantált segítség áll a devizahitelesek rendelkezésére. Az Országgyűlés 2011. szeptember 19-én Rogán Antal javaslatára a kormány támogatásával elfogadta a rögzített árfolyamon történő egyösszegű végtörlesztést lehetővé tévő törvényt.
- kommentek (0)
- Cél az egészségesebb közétkeztetés - 2011-09-16 10:00
- Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) saját vizsgálati eredményeire építve, a legújabb szakirodalmi adatokat is figyelembe véve készítette el a táplálkozástudomány mai állásának megfelelő táplálkozás-egészségügyi ajánlást.
- kommentek (0)
- Hatpontos Országvédelmi Tervet terjeszt a parlament elé a Kormány - 2011-09-14 10:00
- A tervvel az a Kormány célja, hogy Magyarország legyőzze az Európában ismételten kialakuló válságot, valamint felgyorsítsa hazánk teljes gazdasági átalakulását – szögezte le Orbán Viktor az euróválság hatásainak kivédését szolgáló akcióterv ismertetésekor a parlamentben.
- kommentek (0)
- Elkezdődik a parlagfüves területek légi felderítése - 2011-09-08 10:00
- A parlagfüves területek felmérése és a fertőzöttség megszüntetése érdekében új felderítési módszert alkalmaznak a hatóságok az idén.
- kommentek (0)
- Továbbra is kedvezményes áron kapják a nagycsaládosok a gázt - 2011-09-07 10:00
- A nagycsaládosok – akik három vagy több gyermek után részesülnek családi pótlékban – továbbra is kedvezményes áron kaphatják a földgázt a 2012. évben. A támogatáshoz szükséges kérelmet 2011. szeptember 30-ig kell benyújtani.
- kommentek (0)
- Csökkent az iskolakerülések száma az iskoláztatási támogatás megvonásának köszönhetően - 2011-09-06 10:00
- A kormány tavaly augusztusban átalakította a családi pótlékot nevelési és iskoláztatási támogatássá, melynek következtében lehetővé vált az 50 tanóránál többet igazolatlanul hiányzó diákok esetében az iskoláztatási támogatás felfüggesztése.
- kommentek (1)
- Öt év alatt megduplázódott az interneten vásárlók aránya - 2011-09-02 10:00
- Míg 2005-ben az EU lakosainak 20 százaléka, 2010-ben már 40 százalékuk vásárolt az interneten. Legkelendőbbek a ruházati cikkek és az utazáshoz kapcsolódó szolgáltatások - áll egy most közzétett parlamenti tanulmányban.
- kommentek (0)
- Az ombudsman a különélő szülők tájékoztatásáról - 2011-09-01 10:00
- Sérti a jogbiztonság követelményét az a gyakorlat, amely szerint az oktatási intézmények maguk döntik el, tájékoztatják-e a különélő szülőt gyermeke magatartásáról, szorgalmáról, tanulmányi előmeneteléről – állapította meg Szabó Máté ombudsman.
- kommentek (0)
