A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (2)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (1)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (5)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Ápolási díj
Kérdésem a következő: Joga van-e megszüntetni a XX. kerületi önkormányzatnak az ápolási díjat ? Ezt határozatban 2011 november 30 ig ítélték meg nekem, de most olvastam a kerületi újságban, hogy megszüntetik....
kommentek (1)
Szabadság megváltás
2010. december 31-től Prémium évek programban veszek részt. 2010 évben nem tudta a munkáltatóm kiadni a szabadságom .Kinevezés módosításban az "igénybe nem vett szabadság pénzbeni megváltására kerül sor" szerepel. Mikor kapom meg az elmaradt napokra a szabadságmegváltást?...
kommentek (1)
rát
Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék,hogy férjemet az önkormányzat március 1-től 4 hónapon át 4 órás munkaidőben foglalkoztatja.Kérdésem az lenne,hogy akkor én igényelhetem-e a RÁT-ot vagy az új bérpótló juttatást???Személy szerint azt a választ kaptam,hogy nem jár...
kommentek (1)
eseti segély
Szeretném tudni, hogy lányomék jogosultak-e eseti segélyre, és ha igen, milyen időközönként és milyen összegben?
A lányom GYED-en van, férje minimálbért kap, ráadásul nincs is mindig munkája. Két gyermekük van, és nagyon nehezen tudnak megélni, mivel lakáshitelük és...
kommentek (3)
Hírek
- Újabb bürokráciacsökkentő intézkedések a Kormány előtt - 2011-08-31 10:00
- Szerdán kerül a Kormány elé a Magyary terv részeként az a programcsomag, melynek célja, hogy jelentősen csökkentse az állampolgárokra nehezedő bürokratikus terheket – ismertette keddi sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán.
- kommentek (0)
- Mit kell tudni a keresztallergiáról, az orális allergia szindrómáról? - 2011-08-30 10:00
- Hazánkban a nyár végén, ősz elején jelentkezik a legtöbb allergiás probléma – elsősorban a légkörben található magas parlagfű-pollen koncentráció miatt.
- kommentek (0)
- Rugalmasabb szabályok vonatkoznak mostantól a múzeumokra - 2011-08-26 10:00
- Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. augusztus 18-án a Magyar Közlönyben közzétette két minisztériumi rendelet módosítását, amely a muzeális intézmények számára több ponton is kedvező változásokat tartalmaz.
- kommentek (0)
- A hibás adatokat megadó korábbi magánnyugdíjpénztár-tagok is megkapják a reálhozamot - 2011-08-25 10:00
- A Nemzetgazdasági Minisztérium határozottan cáfolja azokat a napokban felröppent álhíreket, hogy a hibás adatokat közlő egykori magánnyugdíjpénztár-tagok reálhozamának kifizetése leállításra került.
- kommentek (0)
- A hőségriadó alatt takarékoskodjunk a vízzel - 2011-08-24 10:00
- A nyári kánikulában megnőtt Magyarországon az ivóvízfogyasztás. A Vidékfejlesztési Minisztérium folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, a közüzemi vízellátáshoz szükséges kapacitás továbbra is rendelkezésre áll.
- kommentek (0)
- Elindult a Szociális Ágazati Portál: egy helyen minden információ - 2011-08-19 10:00
- Elindult a Szociális Ágazati Portál, amely a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) TÁMOP 5.4.2. „Központi Szociális Információs Fejlesztések” című kiemelt projektjében készült el.
- kommentek (0)
- A védőnők helyzetéről - 2011-08-17 10:00
- A három településre kiterjedő körzetében a jogszabályban megengedett 250 helyett több mint 600 gyermeket kellett egyedül ellátnia. Az állampolgári jogok biztosa nemcsak a jogbiztonság elvét, hanem a gyermekek egészséghez való jogát is veszélyben látta.
- kommentek (0)
- Már igénybe vehetik az árfolyamgátat a bajba jutott devizahitelesek - 2011-08-16 10:00
- Nincs szükség kapkodásra, hirtelen és elhamarkodott lépésekre, hanem higgadt, felelős, szakmailag megalapozott döntésekkel lehet csak érdemben lépni a bajba jutott hitelesek védelmében - hangsúlyozta Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár pénteki kormányszóvivői tájékoztatóján
- kommentek (1)
- Ingyenes és tartós tankönyvek jöhetnek - 2011-08-12 10:00
- A Kormány rendezni kívánja a tankönyvpiacon kialakult már-már átláthatatlan helyzetet – jelentette ki Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár csütörtöki sajtótájékoztatóján.
- kommentek (0)
- A hajléktalanellenes közterület-használati szabályokról - 2011-08-11 10:00
- Nem felel meg a jogállami követelményeknek az önkormányzatoknak adott, indokolatlanul tág felhatalmazás a „rendeltetésszerű” közterület-használattal ellentétes magatartások szankcionálására – állapította meg az országgyűlési biztos.
- kommentek (0)
- Többen kaphatnak lakásfenntartási támogatást - 2011-08-10 10:00
- 2011. szeptember 1-től a gázzal és távhővel fűtők mellett azok is igénybe vehetik az új lakásfenntartási támogatást, akik fával, olajjal vagy más módon fűtenek.
- kommentek (0)
- Kártérítés a gazdáknak a GMO-val szennyezett vetőmagok miatt - 2011-08-05 10:00
- A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére a kormány döntött arról, hogy a genetikailag módosított szervezetekkel (GMO) szennyezett vetőmagok miatt károsult magyar gazdák hektáronként 360 ezer forint kártérítést kaphatnak az államtól.
- kommentek (0)
- Orvoshiány a gyermekpszichiátriai ellátásban - 2011-08-03 10:00
- Egyre kritikusabb a gyermekek mentális állapota, a tanulási nehézséggel, magatartászavarral küzdő gyermekek száma folyamatosan növekszik. Az elmúlt évben és az idei év első felében is több 24 év alatti fiatal és gyerek kísérelt meg, illetve követett el öngyilkosságot.
- kommentek (0)
- Módosított földtörvény: megerősítik a családi gazdaságokat - 2011-08-02 17:39
- Augusztus elsején életbe lép a földtörvény-módosítás, melynek lényege, hogy ezután a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek (NFA) nem kell alkalmaznia a földtörvényben rögzített elővásárlási és előhaszonbérleti sorrendet az állami termőföldek hasznosításakor.
- kommentek (0)
- Kezdődik a parlagfű szezon: Ha jön a felmelegedés, jönnek a tünetek is! - 2011-07-30 10:00
- A mérések szerint a parlagfű pollenszemei július második hetétől országszerte jelen vannak a levegőben – erről tanúskodnak az Aerobiológiai Hálózat adatai.
- kommentek (0)
- Gázár: az egyetemes szolgáltatás ára nem változik - 2011-07-29 10:00
- A nemzeti fejlesztési miniszter rendeletével módosította a földgáz rendszerhasználati díjakat, amelyek jellegüknél fogva nem eredményeznek változást az egyetemes szolgáltatás árában, így a Széll Kálmán Tervben megjelölt céloknak megfelelően nem növekednek a lakossági terhek.
- kommentek (0)
- TISPOL európai akció az autóbuszok ellenőrzésére - 2011-07-28 10:00
- A TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – 2011. évi ellenőrzési terve alapján az „European Operation Bus” közlekedésbiztonsági akció európai szintű végrehajtására 2011. harmincadik hetében kerül sor, mely az autóbuszok közúti közlekedésének ellenőrzésére terjed ki.
- kommentek (0)
- Augusztus elsejétől indul a kistérségi szintű időjárási veszélyjelző rendszer - 2011-07-27 10:00
- Az uniós pályázati pénzből finanszírozott beruházást Illés Zoltán államtitkár és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője mutatta be keddi sajtótájékoztatójukon.
- kommentek (2)
- A tartásdíj és a megelőlegezett állami védelem: tarthatatlan korlátok, hiányosságok - 2011-07-22 10:00
- A gyermekvédelmi törvény alapján az állam három évre előlegezheti meg a nem fizető szülő helyett a tartásdíjat, amit legfeljebb egy alkalommal, újabb három évre lehet meghosszabbítani. Az előlegezést ugyanakkor fel kell függeszteni, ha a kötelezett szülő akár egyszer is, bármekkora összeget kifizet
- kommentek (0)
- Új foglalkoztatási támogatás az 50 éven felüliek számára - 2011-07-21 10:00
- Az álláskeresők huszonegy százaléka betöltötte az ötvenedik életévét, ezért volt fontos ezen csoport munkaerő piaci beilleszkedésére külön támogatási rendszert kidolgozni – fogalmazott Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, szerdai sajtótájékoztatóján.
- kommentek (0)
