40 év a 40 év?
2010-11-11 18:25
Sokkal okosabbak ma sem lettünk, de néhány kicsi, de annál fontosabb részlet ma kiderült a 40 év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásáról. Egyelőre a Kormány döntött, most az Országgyűlésen lesz a sor, hogy a tervezetet törvényi formában is elfogadja annak érdekében, hogy az új tervezett szabályok 2011. január 1-jén hatályba léphessenek.
A kormányszóvivő adta hírül, hogy ma döntött a Kormány a nők negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról.
Tájékoztatásában megerősítette a Kormány korábbi ígéretét, miszerint 2011-től kedvezményes nyugdíjba vonulhat minden olyan nő, aki 40 év munkaviszonnyal rendelkezik. Ezt az ígéretek és a tervek szintjén eddig is tudtuk, azonban fontos és új információként szolgál az a bejelentés, hogy "a munkaviszonyba beleszámít a gyermekneveléssel töltött időszak is, vagyis amikor az érintett nő gyermekgondozással kapcsolatos ellátásokat kapott. Ennek több gyermek esetén a maximuma nyolc év lehet majd."
A következő lépés a törvény-tervezet elkészítése lesz, mely sokkal több információt elárul majd az új szabályokról, s amelyről mi is beszámolunk majd.
kormány jogalkotás nyugdíj munka országgyűlés társadalom
| Gálik András | 2010-11-14 13:09 |
|
Erre azért nem tudok válaszolni, mert nincs még ilyen törvény. Állítólag képzés idejét nem biztos, hogy beleszámítják, de várjuk meg inkább, hogy kész legyen a törvény, mert addig a részletekbe nem tudunk belemenni. Üdv! |
|
| Baby | 2010-11-14 07:33 |
|
Tisztelt Cím! Szeretnék konkrétabb választ kapni arra, ha valaki pl.1968.-ban kezdett dolgozni, majd megszakítva szakmát szerzett nappali képzésben,azután ismét dolgozott ,és ezzel együtt van 40 év munkaviszonya--elmehet-e az új törvény szerint koról függetlenül nyugdíjba, Vagy a szakképzés semmilyen körülmények között sem számít bele?Az előrehozott öregségibe sem? Vagy az maradt az eredeti verzióban? köszönettel. |
|
Még nem tag? Regisztráljon!
