Állami „szívatás”, avagy a dohányzással kapcsolatos törvénymódosításról

2011-03-07 10:00

Vissza a hírekhez

2011. február 25-én a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának tagjai a T/2489. szám alatt, „a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot nyújtott be. Nézzük miről is szól a hivatalos dokumentum alap-változata.


A dohányzás a legjelentősebb megelőzhető halálok a fejlett országokban, így Magyarországon is. Sajnos hazánk a dohányzási szokásokat tekintve az EU27 országo

k közül 25. a listában, a lakosság 38%-a dohányzik, 15%-a korábban dohányzott, de már leszokott, és csupán 47%-a, aki sohasem dohányzott élete során. A nők és a férfiak napi átlag cigarettafogyasztása az Unió átlaga feletti. Az EU-ban évente mintegy 650 000 ember hal meg a dohányzással összefüggő betegségekben. A dohányzás felelős az EU-ban a rák okozta halálozások 25%-áért, illetve a bekövetkező halálozások 15%-áért. Óvatos becslések szerint 2002-ben az Európai Unióban 7 300 felnőtt – köztük 2 800 nem dohányzó – halt meg a környezeti dohányfüstnek való munkahelyi kitettség következtében. További 72 000 felnőtt, köztük 16 400 nem dohányzó halála vezethető vissza a környezeti dohányfüstnek való otthoni kitettségre. A tüdőrák halálozását tekintve Magyarország világelső, s ennek a betegségnek a 90 százaléka a dohányzás számlájára írandó.

2011. február 25-én a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportjának tagjai a T/2489. szám alatt, „a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot nyújtott be. A javaslat célja a nemdohányzók és dohányzók fokozottabb védelme a dohányzás egészségkárosító hatásaival szemben, egyidejűleg figyelemmel az egészséghez, az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogok érvényesülésének elősegítésére.

A módosítás a dohányzásra, valamint a dohánytermékek forgalmazására vonatkozó korlátozó szabályok meghatározásakor figyelembe veszi az azonos célok érdekében alkalmazott nemzetközi szabályozási megoldásokat és azok tapasztalatait.

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény „közforgalmú intézmény” fogalmát a következőképpen módosítaná a javaslat: „az érintettek számára közfeladatot, illetőleg közérdekű vagy egyéb szolgáltatást, ellátást (a továbbiakban együtt: szolgáltatás) végző természetes vagy jogi személynek, illetőleg jogi személyiség nélküli szervezetnek a szolgáltatás, illetve az azzal összefüggő tevékenység biztosítására szolgáló létesítménye vagy egyéb eszköze, függetlenül attól, hogy az oda történő belépés a nyilvánosság számára teljesen szabad vagy valamely feltétel teljesítéséhez kötött”

A tervezet szerint a dohányzás számára kijelölt helyek kivételével alapszabály szerint nem szabadna dohányozni

a) közforgalmú intézménynek a nyilvánosság számára nyitva álló helyiségeiben,
b) közösségi közlekedési eszközön,
c) munkahelyen,
d) közterületnek minősülő

da) a gyalogosforgalom számára nyitva álló aluljárókban és egyéb, zárt légterű közforgalmú közlekedő összekötő terekben, valamint közterületi játszótereken, továbbá a játszóterek külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül,

db) közösségi közlekedési eszköz igénybevételének céljából létesített, illetve erre kijelölt megállóban, várakozó helyen, illetőleg helyiségben, valamint nyílt légterű megálló, várakozó hely esetén annak külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül, azzal, hogy ha a dohányzási korlátozás alá tartozó terület külső határvonala nem állapítható meg egyértelműen, akkor a dohányzás a megállót vagy várakozó helyet kijelölő tábla vagy más jelzés 10 méteres körzetében tilos.

A fentieken túl rendeletalkotási felhatalmazást is adna a javaslat az önkormányzatoknak, melynek értelmében a helyi önkormányzat rendeletben a fenti d) pontban foglaltakon túl közterületet nemdohányzó közterületnek nyilváníthat. A közterületet érintő dohányzási korlátozások betartását ennek megfelelően az önkormányzati rendeletben foglaltakra figyelemmel a közterület-felügyelet is ellenőrizheti, és a dohányzási korlátozás tetten ért megszegőjét helyszíni bírsággal sújthatja. Az így befolyt bírság az önkormányzat bevétele lenne a tervek szerint.

A tervezet a cigaretta forgalomba hozatalában is újításokat vezetne be. A tervek szerint cigarettát forgalomba hozni csak abban az esetben lehet, ha a forgalomba kerülő fogyasztói csomagolási egység felirata – szembetűnően, kontrasztos háttérben, jól olvashatóan, tartósan, magyar nyelven – egyaránt tartalmazza

a) egyik főoldalán, az oldal legalább 30%-át kitevő felületen:

aa) „A dohányzás súlyosan károsítja az Ön és a környezetében él ők egészségét!” figyelmeztetést, vagy

ab) „A dohányzás halált okozhat!” figyelmeztetést,

b) másik főoldalán, az oldal legalább 50%-át kitevő felületen az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott lehetőségek közül a gyártó által választható kombinált figyelmeztetést, valamint

c) egyik keskenyebb oldalán, az oldal legalább 10%-át kitevő felületen a cigaretta főfüst egységnyi mennyiségében lévő kátrány- és nikotin-, valamint szén-monoxid-tartalom számszerű értékét.

Az eddigiekben idézett iromány módosítaná a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvényt is. Ez alapján, azokon a munkahelyeken, ahol az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés dohányzási tilalom elrendelését teszi szükségessé, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényben foglaltaknak megfelelő, nyílt légterű dohányzóhelyet kell kijelölni, kivéve, ha a munkáltató a munkahelyet külön törvény szerint nemdohányzó munkahellyé nyilvánította.



Címkék
dohányzás   egészségügy   jogalkotás   szabálysértés   közterület   társadalom   önkormányzat   rendelet   bírság  

Hozzászólások:
Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Még nem tag? Regisztráljon!
  • Hírlevél feliratkozás
Név:
E-mail:

Hozzászólások

További hozzászólások