Árverés-stop
2010-02-02 11:12
A gazdasági és pénzügyi válság egyik legmeghatározóbb jelensége hazánkban, hogy a főként devizahiteles adósok lakáscélú hiteltörlesztési kötelezettségeinek egyre növekvő számban nem képesek eleget tenni. Ennek eredményeképpen azonban a jelenleg is családok által lakott ingatlanok árverésre kerülhetnek. Ez elfogadhatatlan mind az utcára került családok, mind pedig a Magyar Hitelszövetség számára.
Barabás Gyula, a Magyar Hitelszövetség Elnöke akként fogalmaz, hogy „A Magyar Hitelszövetség a zálogtárgyak bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének szabályairól szóló 12/2003. (I. 30.) Korm. rendelet, valamint a lakóingatlanok árverésének azonnal felfüggesztését kéri.”
A társadalompolitikai miniszter hétfői bejelentése szerint a fűtési szezon végéig (április 15.) nem árverezhetők el a lakott ingatlanok, mellyel a Kormány a szolidaritási elveket szem előtt tartva a fizetni nem tudó adósokat segítené.
A kormányszóvivői tájékoztatón ugyan Kiss Péter hangsúlyozta a bajbajutott emberek ilyen irányú támogatását, azonban kiemelte, hogy a hiteltartozást mindenkinek meg kell fizetnie, intézkedésük célja, hogy a rendkívül hideg téli időjárási viszonyok között senki ne kerülhessen az utcára.
krízis hitel árverés ingatlan kormány támogatás
Még nem tag? Regisztráljon!
