Népszerű az Ügyfélkapu-regisztráció az APEH-nál

2010-03-11 13:10

Vissza a hírekhez

A jövőben az eddigieknél is több helyen, országosan 52 APEH ügyfélszolgálaton lesz lehetőségük az adózóknak arra, hogy Ügyfélkapu regisztrációt kezdeményezzenek. Az APEH-nál 2009. november 10-én bevezetett új szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy március elejétől újabb adóhatósági ügyfélszolgálatok kapcsolódnak be a regisztrációs rendszerbe.


2009. november 10-étől már az APEH Központi Ügyfélszolgálatain is kezdeményezhetik regisztrációjukat az állampolgárok az Ügyfélkapu rendszerébe, mivel jogszabályváltozásból következően, az Okmányirodák mellett erre az APEH is jogosultságot kapott.

A szolgáltatás elindítása a MeH Infokommunikációs Államtitkárság szakmai támogatásával a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és az APEH együttműködése keretében vált lehetővé. A zökkenőmentes működés elindulása után rövid időn belül kiderült, hogy a szolgáltatás keresett és népszerű, ezért célszerű a regisztrálási lehetőség kiterjesztése.

Az Ügyfélkapu regisztrációs szolgáltatás kiterjesztésének megvalósítása az igényfelméréstől a munkaállomások bekapcsolásáig 71 napot vett igénybe, és így már országosan – a központi ügyfélszolgálatokkal együtt - 52 APEH kirendeltségen van lehetőségük az adózóknak Ügyfélkapu regisztráció kezdeményezésére.

Az eddig eltelt időszakban (2009. november 10-étől) több mint 3200-an vették igénybe a lehetőséget az APEH Központi Ügyfélszolgálatain. Jelenleg több mint 850 000 fő rendelkezik az elektronikus adóbevalláshoz nélkülözhetetlen Ügyfélkapuval.

Forrás: APEH



Címkék
Apeh   adó   ügyfélkapu   elektronikus   ügyintézés  

Hozzászólások:
Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Még nem tag? Regisztráljon!
  • Hírlevél feliratkozás
Név:
E-mail:

Hozzászólások

További hozzászólások