Pécsett értékelik majd az önkormányzatiság elmúlt húsz évét

2010-02-25 14:40

Vissza a hírekhez

A magyar önkormányzatiság 20 éves jubileumára tekintettel a Pécsi Tudományegyetem konferenciával készül. Már a rendezvény címe is figyelemfelkeltő, a „Születésnap vagy halotti tor?” alcím érdekes, többféle megközelítésű elemzést és tanácskozást ígér az érdeklődőknek.

A szervezők felhívása szerint az 1990-ben megszületett magyar önkormányzati törvény nyomán létrejött önkormányzati rendszer értékelésére nemcsak a kerek évforduló miatt van szükség, hanem azért is, mert ma már nyilvánvaló, hogy a modell számtalan vonatkozásban korrekcióra, reformra szorul.

A konferencia a vélhetően számos hasonló tematikájú rendezvény sorában speciális, politikatudományi fókuszra koncentrál, jelesül arra, hogy az önkormányzati rendszer beváltotta-e a hozzá fűzött politikai reményeket? Decentralizált-e Magyarország hatalmi szerkezete? Milyen a helyi demokrácia helyzete? Vannak-e ellensúlyok a központi kormányzati hatalommal szemben? Van-e esély a regionalizált Magyarország megteremtésére?

A konferencia tematikája szorosan illeszkedik az Európa Kulturális Fővárosa programhoz és pályázathoz, annak filozófiájához, hiszen alaptézise volt, hogy a program igazolhatja a decentralizáció, s benne a kulturális decentralizáció, a regionalizmus erősségeit.

A konferencia előadói a témakör politika és államtudományi elismert művelői közül verbuválódtak, de sikerült megnyerni az önkormányzati minisztert, Pécs polgármesterét, országgyűlési képviselőket is, hogy az önkormányzatokkal kapcsolatos aktuális. gyakorlati problémák is terítékre kerülhessenek. A konferencia célközönsége az önkormányzatokkal foglalkozó viszonylag szűk politológus, szociológus szakma mellett, az önkormányzati politikusok, kormányzati szakpolitikusok, köztisztviselők, doktoranduszok köréből kerül ki.

A konferenciáról további információt ITT olvashat.



Címkék
önkormányzat   konferencia   pécs   államigazgatás  

Hozzászólások:
Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie!
Még nem tag? Regisztráljon!
  • Hírlevél feliratkozás
Név:
E-mail:

Hozzászólások

További hozzászólások