A devizahitellel rendelkező közszférában dolgozók számára nyújtandó segítség
A kormány 2012. január 19-ei ülésén felhívta a nemzetgazdasági minisztert, hogy dolgozza ki a közszférában dolgozók kedvezményes árfolyamvédelmi rendszerének feltételeit.
kommentek (0)
Folytatódik a gyógyszer-támogatási rendszer átalakítása
A NEFMI kiemelt egészségpolitikai célkitűzésének tekinti, hogy az egymással helyettesíthető gyógyszerek esetében olyan szabályozókat alakítson ki, amelyek elősegítik a gyógyszerek fogyasztói árának jelentős csökkenését.
kommentek (0)
Értékteremtő, a köz számára hasznos közfoglalkoztatás a cél
„Magyarország 2012. évi költségvetése 132,2 milliárd forintot irányzott elő és biztosított a közfoglalkoztatásra”
kommentek (0)
Parlament előtt a Hungarikum törvény
A törvény összefogja és azonosítja nemzeti értékeinket, a készülő Magyar Értéktár segítségével pedig össze lehet gyűjteni, nyomon lehet követni a hungarikumokat.
kommentek (0)
Az új Diákhitel-program szélesre tárja a felsőoktatás kapuit
A kormány hétfői ülésén döntött a Diákhitel 2 program elindításáról, ahol Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója ismertette a részleteket.
kommentek (0)
Új törvény a környezetbarát hulladékgazdálkodásért
Várhatóan a tavaszi ülésszak első törvényei között kezdi tárgyalni a parlament a hulladékról szóló törvényjavaslatot, amelyet a vidékfejlesztési miniszter benyújtott az Országgyűlésnek.
kommentek (0)
A gyógyszerrendelést, kiváltást érintő változásokról
A gyógyszerek rendelését és kiadását, valamint a kiadott gyógyszerek után elszámolható társadalombiztosítási összeget két miniszteri rendelet szabályozza.
kommentek (0)
Tájékoztató az alkotmánybírósági ügyek sorsáról
A 2012. január 1-én hatályba lépő új alkotmány, tehát az Alaptörvény és új alkotmánybírósági törvény lényeges változásokat tartalmaz az Alkotmánybíróság hatásköreire vonatkozóan, jelentősen átalakítja az eljárási szabályokat.
kommentek (0)
Lezárul az Alkotmányozás
Az év végével lezárul az alkotmányozás folyamata, az Országgyűlés az elmúlt hónapokban megalkotta a január 1-jén hatályba lépő új alaptörvényhez kapcsolódó sarkalatos törvényeket.
kommentek (0)
Élelmiszersegély
Élelmiszer és segély. Mindenképpen fontos lenne, hogy azok kapják akik rászorulnak. A post-ot nem tudjuk nem komolyan venni sajnos, hallottunk már közeli ismerősről olyat, hogy a nem nélkülöző szomszéd simán elment élelmiszercsomagokat kérni.
kommentek (4)
REÁLHOZAM
Különböző reálhozam a tagoknál. Kérdés, hogy az említett kollégák is ugyanannál a biztosítónál voltak mint a 0 Ft-os férj?
kommentek (3)
Amikor az élet- és szakmai tapasztalat mit sem ér (?)
A közigazgatás varázsszava a közszolgálati "életpályamodell". A jogalkotó vajon egészen biztos az Olvasónk által leírt "életpályára" gondolt, amikor meghozta törvénymódosításait? Az Olvasónk által felvetett probléma a mai divatos szóhasználattal élve: a sarkalatosnál is sarkalatosabb!
kommentek (0)
Kérdezzen!
Ezen az oldalon teheti fel közigazgatási témájú kérdéseit, melyhez kérjük, hogy a legördülő listából válassza ki a legmegfelelőbb kategóriát. Ha kérdését nem tudja besorolni, kérjük, válassza az "egyéb" lehetőséget. Javasoljuk, hogy adja meg e-mail címét is, annak érdekében, hogy értesíthessük Önt válaszunk közzétételéről.
-- IRATKOZZON FEL HÍRLEVÉLRE --
Kedves Kérdezők, Olvasók!
Információ = előny!
Iratkozzanak fel hírlevélre, vagy regisztráljanak!
A későbbiekben így biztosíthatják be magukat, hogy időben értesüljenek fontos hírekről,
vagy változásokról a lapon.
Tehát, ha szeretne mindig frissen informált lenni akkor:
- Regisztráljon és engedélyezze a hírlevélküldést
- Vagy iratkozzon fel itt hírlevélre (jobb oldalt felül).
- Látogassa gyakran a webooldalt, friss információk után kutatva
Vissza a kérdésekhez
