A közszférában dolgozók utazási kedvezményéről

2010-03-25 13:00

Vissza a hírekhez

A 2009. évhez hasonlóan a 2010. évre is a munkáltató állítja ki a 85/2007. (IV.25.) Korm. rendelet alapján a közszféra egyes munkaköreit betöltő dolgozói számára az Utazási utalványt. A 2010. évre kiállított Utazási utalvánnyal 2011. március 31-ig vehető igénybe utazási kedvezmény. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy az Utazási utalványt kizárólag eredeti aláírással és pecséttel fogadhatják el a közlekedési szolgáltatók.


Tájékoztató a közszférában dolgozók utazási kedvezményének igénybevételéről

A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről szóló 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet strukturális változást hozott a közszféra egyes munkaköreiben dolgozóknak juttatott utazási kedvezmények körében. Korábban a MÁV Zrt. által kiállított, évente megújítható, arcképes igazolvánnyal a vasúti közlekedésben 50 %-os kedvezményre voltak jogosultak korlátlan számban, azonban az ország sok települése vasúton nem érhető el, így az ott élőknek a kedvezmény igénybevételére kevesebb lehetőségük volt. Az „Utazási utalvány” segítségével a helyközi közforgalmú autóbusz-közlekedés igénybevételére is lehetőség nyílik a következők szerint:

  • A 12 alkalommal igénybe vehető kedvezmény menettérti útra szól [7. § (1)]. A kedvezményre jogosító cellák azonban egy útra történő utazáshoz is felhasználhatóak. Amennyiben az adott jegyváltási helyen a szolgáltató csak egy útra szóló menetjegyet tud kiállítani, a menettérti utazás igénybevételéhez javasoljuk az odaúti menetjegy megőrzését, illetve – amennyiben az elővételi jegyvásárlás megoldott – a visszaútra a menetjegy utazás után, elővételben történő megváltását.
  • Az utazás során lehetőség van több, különböző járat igénybevételére, így például az autóbusszal megkezdett utazás vasúton is folytatható (csatlakozó utazások).
  • A csatlakozó utazások esetében az utazást egy irányba az utazás megkezdését követő nap 24. órájáig be kell fejezni.
  • Az Utazási utalvány fényképet nem tartalmaz, ezért javasoljuk az igénybevételkor a személyi igazolvány külön kérés nélküli felmutatását.
  • Az Utazási utalványt a munkáltató tölti ki.
  • Egy munkavállaló egy évben csak egy Utazási utalványt kaphat, elvesztés esetén az utalvány nem pótolható. A munkaadónak a munkavállalót az utalvány felhasználásáról elszámoltatnia nem kell.
  • Aki érvénytelen utazási utalvánnyal vagy az érvényes utalvány bemutatása nélkül kísérli meg az utazást, annak a belföldi közforgalmú menetrend szerinti vasúti személyszállítás és helyközi (távolsági) autóbusz-közlekedés, valamint a nevelési-oktatási intézmények által rendelt belföldi autóbusz különjáratok legmagasabb díjairól szóló 48/2007. GKM rendelet szerinti pótdíjat kell megfizetnie.
  • Az esetleges félreértések elkerülése érdekében a kiállító intézmények számára javasolt, hogy az utalványokról olyan nyilvántartást vezessenek, amely kizárja több utalvány azonos személy számára, illetve jogosulatlan személy számára történő kiállítását.
  • A 2010. évben kiadott utalványok 2011. március 31-ig használhatóak fel kedvezményes utazásra.

Forrás: KHEM



Címkék
közalkalmazott   közigazgatás   közlekedés   közszféra   közszolga   rendelet   utalvány   utazás  

Hozzászólások:






Hozzászólások

További hozzászólások