A magyar elnökség előrehaladást szeretne elérni a fogyasztóvédelemben

2011-02-05 10:00

Vissza a hírekhez

A magyar elnökség első olvasatban megállapodást szeretne elérni a fogyasztóvédelmi irányelv-tervezetről az Európai Tanács és a parlament között - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára Brüsszelben az Európai Parlament jogi bizottsága előtti meghallgatásán.


Az Európai Bizottság 2008 októberében tette közzé új, a négy irányelvet összefogó javaslatát, amely a minimum harmonizáció helyett a teljes harmonizáció bevezetését kezdeményezi. Ez azt jelentené, hogy a fogyasztóvédelmi jogszabályozás az Európai Unióban minden tagállamban egységes lenne, vagyis a tagállamok nem tarthatnának fenn, vagy vezethetnének be nemzeti jogaikba az új jogszabály rendelkezéseitől eltérő rendelkezéseket. Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta: két és fél évnyi tárgyalás után eljött a pillanat, hogy első olvasatban megállapodás szülessen ebben a kérdésben, a magyar elnökség erre fog törekedni.

Az államtitkárt a parlament belső piaci és fogyasztóvédelmi bizottsága is meghallgatta. Az államtitkár már akkor is kiemelte: az egységes piac előnyeit csak akkor lehet kihasználni, ha annak szétaprózottsága megszűnik. Jelezte azt is, hogy a magyar elnökség a versenyképességi tanácsban kiemelten foglalkozni kíván a vállalatok adminisztratív terheinek csökkentésével.

Az egységes szabadalom olcsóbbá teszi az innovációt és kibővíti a gondolatok piacát, az európai zártkörű társaság pedig lehetővé teszi majd, hogy az európai piacot egyszerűbben, adminisztratív akadályok nélkül szolgáljuk ki - mondta az államtitkár a meghallgatáson.

Az államtitkár képviselői kérdésekre válaszolva elmondta: meg kell vizsgálni, hogy hogyan valósítható meg egyszerre a versenyképesség növelése és a fogyasztói jogok védelme. Kiemelte: a fiskális egyensúlytalanságokat is csak akkor lehet megoldani, ha további lépéseket teszünk a versenyképesség növelésére. Az államtitkár hozzátette: számos tagállamban megszorító intézkedéseket vezettek be a költségvetési helyzet miatt, gazdaságélénkítésre nem maradt pénzügyi forrásuk.

Forrás: InfoRádió, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság



Címkék
eu   fejlesztés   fogyasztó   fogyasztóvédelem   javaslat   jogalkotás  

Hozzászólások:






Hozzászólások

További hozzászólások