Az ombudsman és a belügyminiszter levélváltása a bizsulopó gimnazisták ügyében

2011-02-01 10:00

Vissza a hírekhez

Több alkotmányos joggal ellentétes a szabálysértési törvénynek az a rendelkezése, amely nem tekinti gyermeknek a fiatalkorút, megszünteti az elzárásuk tilalmát és meghatározza elzárásuk lehetséges időtartamát - mondta ki az ombudsman 2010-ben a lopási kísérlet miatt előállított, majd másfél napig fogvatartott három gimnazista lány ügyében. A konkrét esetnél messzebb mutató megállapítások alapján Szabó Máté javaslatokat fogalmazott meg a belügyminiszternek, aki válaszában a többi között arról tájékoztatta a biztost, hogy az idén tervezi a szabálysértési törvény felülvizsgálatát.


Az országgyűlési biztos először a belügyminisztertől véleményt kért a 2010. augusztus 19-én hatályba lépett új szabályokról. A miniszter álláspontja az volt, hogy a szabálysértési törvény módosításával a jogalkotó meg kívánta szüntetni a jogkövetkezmények különbözőségét a tulajdon elleni szabálysértést elkövető fiatalkorúak és felnőttek között. A jogalkotó ugyanis eszköztelen volt a fiatalkorú elkövetővel szemben, az elzárás pedig a fiatalok személyiségének formálásához járul hozzá – vélte a miniszter.

A biztos más véleményen volt. Szerinte a jogalkotó figyelmen kívül hagyta, hogy csak büntetőjogi szempontból bír jelentőséggel az, hogy az elkövető gyermekkorú vagy fiatalkorú. Gyermekvédelmi szempontból ugyanis tizennyolc év alatt a gyermek – gyermek, és amennyiben bármilyen veszélyeztető körülmény, mint például a szabálysértés elkövetése merül fel, akkor a gyermekvédelmi rendszernek kell fellépnie. Szabó Máté rámutatott arra is, hogy már a néhány napos elzárás is káros lehet, pszichésen megterhelheti a fiatalt.

Az ombudsman más, célravezetőbb, gyorsabb, eredményesebb eszközöket sürgetett. A fiatalkorúak szabálysértési őrizetbe vételének és elzárásának törvényben biztosított új lehetősége ugyanis aránytalanul és szükségtelenül korlátozza a fiatalkorúak személyi szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogát. A biztos ezért azt javasolta a belügyminiszternek, fontolja meg, hogy kezdeményezi a szabálysértésekről szóló törvény olyan módosítását, amely minden 18 év alatti fiatalt gyermeknek tekint és megszünteti a szabálysértési őrizetbe vételük és elzárásuk lehetőségét.

A miniszter válaszában nem vitatta az ombudsmani megállapításokat, a javaslatokkal szemben nem hozott fel ellenérveket sem. Mindössze azt közölte, hogy a szaktárca 2011. évi, jogalkotással összefüggő tervei tartalmazzák a szabálysértési törvény teljes körű felülvizsgálatát. Ennek során lehetőség lesz arra, hogy a tapasztalatok figyelembe vételével átgondolják az őrizetbe vétel szabályait.

Szabó Máté tudomásul vette a választ, de ilyen formában túl általánosnak ítélte meg. Ő ugyanis nemcsak az őrizetbe vétel, hanem az elzárás lehetővé tételét is kifogásolta. Különösen figyelemre érdemes ebből a szempontból, hogy a bíróság a három fiatalkorút nem sújtotta elzárással, hanem figyelmeztetésben részesítette őket. Ez a bírói mérlegelés is alátámasztja a fiatalkorú őrizetbe vételét és elzárását megengedő törvénnyel kapcsolatos ombudsman aggályokat.


Korábbi hírünk: Pro és kontra a fiatalkorúak elzárásáról


 

Forrás: Ombudsman

 



Címkék
büntetés   gyermek   ifjúság   jogalkotás   közlemény   miniszter   ombudsman   rendőrség   szabálysértés  

Hozzászólások:






Hozzászólások

További hozzászólások