Az Útravaló Ösztöndíjprogramról

2011-03-22 10:00

Vissza a hírekhez

Önkényesen zártak ki és fogadtak be ösztöndíj-pályázatokat, nehézkesen, vagy egyáltalán nem voltak alkalmazhatók egyes szabályok, a határidők hozzávetőlegesek voltak, sérült a jogbiztonság és a tisztességes eljáráshoz való jog. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa sajtóhírek alapján hivatalból vizsgálta az Útravaló Ösztöndíjprogram pályázatainak elbírálását és az ösztöndíjak folyósítását.


2010 márciusában az oktatási tárca a jogosultaknak nem fizette ki időben az Útravaló ösztöndíjakat, illetve azt több ösztöndíjastól visszakövetelte – értesült Szabó Máté. Az ösztöndíjprogram célja, hogy elősegítse a hátrányos helyzetben lévő tanulók esélyegyenlőségét, támogassa a természettudományos érdeklődésű tanulók tehetséggondozását.

A biztos több ellentmondást is feltárt a pályázati rendszer gyakorlatában. A jogszabály például nem tiltotta, hogy más tehetséggondozó programban már részt vevők is pályázhassanak - ezzel szemben a pályázati felhívás a jogosultak köréből önkényesen kizárta ezeket a tanulókat. Az elbírálás során nem jártak el körültekintően, hiszen olyan pályázatokat is befogadtak, amelyek nem teljesíttették az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló kormányrendelet feltételeit. A pályáztató szerv szerint ez azért történt, mert a közoktatási intézmények szociális jogosultság hiányában kötöttek tanulmányi szerződést egyes tanulókkal. A magyarázatot a biztos nem fogadta el, mert kiderült, a közoktatási intézmények nem is hozhattak döntést, a pályázati anyagokat csupán rendezték.

Az ösztöndíjak folyósításáról szóló kormányrendelet értelmében a támogatáskezelő szerv szerződést kötött a közoktatási intézménnyel, majd az iskola kötött további szerződést az ösztöndíjasokkal. A folyósítással kapcsolatos időpontokról pedig az egyedi szerződések csak hozzávetőleges adatokat tartalmaztak. A biztos megállapította, hogy ez a rendszer lehetőséget ad az önkényes jogalkalmazásra. 2009-ben ráadásul nem volt mód a pályázatokról hozott döntés elleni fellebbezésre, ami sértette a jogorvoslathoz való jogot. Szabó Máté ezzel kapcsolatban azért nem tett javaslatot, mert egy kormányrendelet később megteremtette a jogorvoslat lehetőségét.

A pályázati eljárások során a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelménye, hogy a döntéshozatal átlátható, az államháztartásból nyújtott támogatások odaítélése megismerhető, nyomon követhető legyen. Az ombudsman megállapítása szerint azonban az Útravaló program pályázatainak elbírálásakor a jogszabályban rögzített jogosultsági feltételek szűkítésével, a feltételeknek meg nem felelő pályázatok befogadásával sérült a jogbiztonság, a tisztességes eljáráshoz való jog, illetve az ösztöndíjak folyósítását meghatározó kormányrendelet nem felelt meg az alkotmányos jogállami eljárási garanciáknak. A biztos ezért a nemzeti erőforrás miniszterhez fordult azzal a javaslattal, hogy fontolja meg az Útravaló Ösztöndíjprogramról szóló kormányrendelet módosítását.

Forrás: Ombudsman



Címkék
ifjúság   iskola   jogalkotás   oktatás   ombudsman   ösztöndíj   program  

Hozzászólások:






Hozzászólások

További hozzászólások