Fórum az egységes piacról

2010-11-11 10:03

Vissza a hírekhez

Sokan az egységes piac létrehozásában látják az európai projekt megkoronázását, ám az annak megvalósítása során felmerülő kihívások korántsem lekicsinylendőek. Egy biztos: a versenyképességet és a szociális védelmet egyaránt fokozó egységes piac megteremtéséhez további intézkedésekre van szükség. Tegnap ezekről az intézkedésekről tárgyalt az EP belső piaccal foglalkozó szakbizottsága a szakma, a Bizottság és a Tanács képviselőivel.


Az egységes piacra vonatkozó politika jövőbeni irányáról rendezett nyilvános meghallgatást november 9-én az EP belső piaccal foglalkozó szakbizottsága.

Az egységes piac megteremtésére vonatkozó intézkedéscsomagot október 27-én mutatta be az Európai Bizottság. A 2012-ig megvalósítandó javaslatok bemutatását négy hónapon keresztül tartó nyilvános konzultáció követi. Május 3‑án az Európai Parlament elfogadta Louis Grech (szocialista, máltai) jelentését, amely az intézkedéscsomag 2011 tavaszáig történő elfogadását sürgeti. A témáról novemberben rendez plenáris vitát az EP.

Útban az egységes piac felé

Elsősorban olyan intézkedésekről van szó, amelyek megkönnyítik az emberek életét uniós jogaik gyakorlása során, például ha másik tagállamban kívánnak házasságot kötni, házat venni vagy személygépkocsit regisztráltatni. Egyszerűsítenék például a más uniós országban vásárolt személygépkocsik regisztrációjával kapcsolatos papírmunkát és formaságokat.

Az egységes piaci intézkedéscsomag azonban nemcsak a polgárok, hanem valamennyi piaci résztvevő – vállalkozások, fogyasztók és munkavállalók – életének megkönnyítését is szorgalmazza. A számviteli szabályok egyszerűsítése révén például csökkentenék a kkv-k költségeit. A szakmai azonosítókártyák bevezetése által pedig csökkentenék a bürokráciát.

„Úgy állítják be az egységes piacot, mintha az aláásná a szociális jogokat. De meg akarjuk mutatni, hogy lehetséges egyidejűleg gyakorolni a gazdasági és a szociális jogokat” – mondta Michel Barnier, a belső piacért felelős uniós biztos a parlamenti meghallgatás során.

A tagállamok nélkül nem megy

Mario Monti egykori uniós biztos, aki májusban a belső piac 2012 utáni újraélénkítésére irányuló stratégiai javaslatával lefektette az intézkedéscsomag alapjait arra figyelmeztetett, hogy az egységes piac nem kapja meg a tagállamoktól a megfelelő támogatást: „Az egységes piaci kezdeményezés nem az EU «zászlóshajó» kezdeményezése, hiszen az egységes piac önmagában nem a zászlóshajó. De a tenger és a szél teszi lehetővé az összes többi zászlóshajó számára az előrehaladást”.

Malcolm Harbour (konzervatív-reformer, brit), az EP belső piaccal foglalkozó szakbizottságának elnöke rámutatott: az intézkedéscsomaghoz tagállami együttműködés szükséges, ezért – tette hozzá – „kihívást jelentő, de megvalósítható célokat akarunk”.

Áthidalni a határon átnyúló és a hazai piac közötti szakadékot

Vincent van Quickenborne, a belső piacért felelős belga miniszter hangsúlyozta, hogy „a közös piac működtetése erkölcsi kötelesség”, kiemelve az áruk, a szolgáltatások egységes piacának, valamint a digitális egységes piac létrehozásának megteremtését.

Monique Goyens, az Európai Fogyasztók Szervezetének (BEUC) nevében úgy vélte: túl nagy hangsúlyt helyeznek a határokon átnyúló kérdésekre, miközben a legtöbb fogyasztót leginkább a hazai piac érdekli.

Philippe de Buck a BusinessEurope főigazgatója rámutatott arra, hogy ideális esetben az egységes piacon nem lenne szabad, hogy különbség legyen a határon átnyúló és a hazai piac között.

„Az egységes piaci jogszabály nem Biblia”

Louis Grech (szocialista, máltai) paradigmaváltást sürgetett a politikai gondolkodásban a szükséges változások meghozatala érdekében.

Róża Thun (néppárti, lengyel): „Úgy gondolom, hogy az egységes piaci jogszabály javítani fogja az EU gazdaságát, de azt is gondolom, hogy ez nem egy Biblia, hogy ne lehetne frissíteni”.

Cristian Silviu Buşoi (liberális, román) szerint: „A egységes piacot nem támogatták mindig olyan erősen az európai polgárok és a vállalkozások, mint ahogyan azt kellett volna”, így folyamatos változásra van szükség, annak érdekében, hogy közelebb hozzuk a polgárokat és a vállalkozásokat.

Forrás: Európai Parlament



Címkék
eu   európai parlament   kereskedelem   szociális   társadalom  

Hozzászólások:






Hozzászólások

További hozzászólások